Állásfoglalás
a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (TZs) kapcsán

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának létrejöttét az egyházon belüli, háttéri kommunista hálózat kezdettől fogva igyekezett megakadályozni, késleltetni, elgáncsolni. Tapasztalatuk ezt a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) történelmében is. A párhuzamos stratégiát most fedjük fel, megnevezve a felelőseket is, akik a magyar reformátusság erkölcsi gerincét igyekeznek összetörni.

Mint azt tavalyi körlevelünkben megfogalmaztuk, az ú.n. Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Bölcskei Gusztáv vezetésével folytatja egy jogilag be sem jegyzett testület hatéves szemfényvesztő humbug-‘zsinat’ tevékenységét. Pontosan tudják, mit cselekesznek (Lk 23:34)!

Nyugateurópában ezzel párhuzamosan Varga Pál lutheránus szolgálatban álló ulmi lelkész hosszú ideig megakadályozta, hogy a NyEMRLSz – amelynek évek során át lelkészi elnöke volt - belépjen a TZs-ba. Megkisérelte a Bölcskei féle minta alkalmazásával tönkretenni a NyEMRLSz-t, mégpedig a Generális Konventhez hasonlóan olymódon, hogy evangélikus elvbarátaival együttműködve  megszervezte az 1944 óta szilárd egyházjogi alapozású NyEMRLSz-tal szemben - minden szükség nélkül - az illegitim Nyugat-európai magyar protestáns gyülekezetek szövetségét

Senki sem tudta, vagy nem tudatosította, hogy Varga Pál a legsötétebb Ceauşescu-korban ügynöke a hirhedt Departamentul Securităţii Statului-nak. Apja, id. Varga Pál szilágysomlyói lelkész, a Királyhágómelléki egyházkerület egyik legbefolyásosabb Securitate-embere volt. 1972-ben lett esperes, 1988-ban pedig az egyházkerület generális direktora, ami az egyházi hierarchiában rangsorban a harmadik főtisztséget jelenti. Többek közt Adorjáni Kálmán volt zilahi lelkész üldözése is a lelkén szárad. Fiát ifj. Varga Pált 1972-ben Nagyváradon szentelték lelkésszé, 1977. óta él Németországban, ahol  a rábízott rombolást végzi félsikerrel mindmáig.

A TZs elleni ‘Generális Konvent’ és a ‘protestáns’ csúnya játék megrendezése valójában a még mindíg élő és működő kommunista hálózat kísérlete a hatalom kézbentartására. A nyugati magyarok és az ‘egyházi csatorna’ stratégiai húzás a kommunista munkamegosztásban a nyugati világ befolyásolására. Egy olyan egész világot behálózó ármányos kommunista politikai stratégiáról van szó, amelyben az egyházak csupán bábok a sakktáblán és saját embereikkel végeztetik el a piszkos munkát. Ezért kellett magyar vonalon beférkőzni a ‘nyugati’ egyházi világba. Erre szolgál a Kárpátmedencében az egykori ügynök Bölcskei Gusztáv ú.n. ‘Generális Konvent’-jében a bólintó jánosok köre éppúgy mint Nyugateurópában Varga Pállal a ‘protestáns’ szervezet. Érthető hát, hogy a Magyarországi Református Egyház a ‘protestáns’ szervezettel keres kapcsolatot Nyugat-Európában – mert fél a reformátusoktól, hisz a ‘protestánsok’ ugyanazon összeesküvő politikai stratégia végrehajtói mint önnön maga, hiszen ugyanazon komunista hálózat részei, ‘ötödik hadoszlop’. Ám ‘változik a piac’, ma már nem mindenütt a volt kommunisták és utódaik uralják a képet. Aki nem ismeri fel ‘az idők jeleit’, azon túllép a történelem.

A TZs munkájában való részvétel a magyar reformátusság jelenében a lehető legnagyobb méltányosság gyakorlása és szükséges jogkövetés!


2010. júliusában
A kiadvány hiteléül: Dr. Tóth Miklós, titkár, sk

- Letölthető PDF

Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account