A KOLDULÓ  BARÁT

TÜSKI ISTVÁN, református lelkipásztor

Budapest, 1924. június 2. – Utrecht, 2010. július 27.

Édesapja a délvidéki Bácskából, Zentáról került Budapestre, ahol a Váci utca környékén volt jónevű ruhaszalonja. Fia egykeként nőtt fel szülei és nagyszülei közt. A Nagyvárad téri református gyülekezet volt lelki otthona. Itt konfirmált s már akkor tudta, hogy  Isten saját  szolgálatára hívja. Nyílt szívvel kapcsolódott a különböző ifjúsági mozgalmakhoz: az SDG, a KIE és a cserkészet aktív tagja volt. Gimnazista éveiben elmondta a családjának, hogy a lelkészi pályát választja. A hír megdöbbentette édesapját, aki arra kérte, hogy mielőtt végleg döntene, szerezze meg a szabó-varró segédlevelet, “mert a papság nem szakma”. Ezt meg is tette s csak utánna került a budapesti teológiára. Teológusként a Nagyvárad téri ifjúsági munka szervezését vállalta magára.

A II. Világháború nehéz éveiben legtöbbet a Rádai Kollégiumban tartózkodott, házbizalmi feladatokat végezve a beköltözött professzorok családjai közt is. Az oroszok bevonulásával a férfiakat gyüjtőtáborba vitték és jómaga is rövid ideig orosz fogságba került, ami aztán egész életét meghatározta.

A háború befejezése után vallástanári kinevezést kapott ipari iskolába és gimnáziumba. Hollandiába jutásának története rövid: 1947-ben váratlanul levelet kapott: ‘kedves Pista, egy holland ösztöndíj ügyében keressen fel engem a lakásomon. Szeretettel üdvözli kész hive, dr. Sebestyén Jenő.’ Ez egybe esett az első holladiai Vöröskeresztes gyermekvonat érkezésével. Kovács Ilonka és stipendista társaival együtt otthonról még dr. Papp László megbizásából a gyermekek segítségére voltak. Ám a következő gyermekcsoport már nem indulhatott, 1948. augusztus 20. bekövetkezett a hatalmi fordulat. Magyarország akkori nagykövete ennyit mondott: ‘tiszteletes urak, most várjanak.’ Vártak, de nem tétlenül. Tanulás mellett gyüjtötték a hollandiai magyarok címeit, beindították a magyar istentiszteleteket. A magyar szórványmunka folyamatossá vált s holland gyülekezeti elkötelezettség helyett a szórvány gondozása került érdeklődése középpontjába. A Holland Egyházakkal közösen végül is találtak fedezetet egy rendkívüli magyar lelkigondozói munkás beállitására: a menekültek menekült-lelkésze lett. Kérésére az ’50 évek elején megalakult az Admiraal de Ruyter Fonds (Admiraal de Ruyter Alapítvány) az Európában szükséget szenvedő magyarok segítésére. Ezzel összekapcsolódott a közép-kelet-európai és a nyugat-európai magyarság munkaterülete. Az Alapítványi segítség 1956-ban a menekültek felkarolásával megerősödött. Holland feletteseitől iratmissziós támogatást kért, ebből valósult meg többek között a magyarnyelvű Heidelbergi Káté, több biblia- és a ‘szórvány énekesköny’ kiadása. Ez utóbbi 1956. áprilisában került a könyvkötőhöz és november 4. után az ausztriai menekült táborokba már ezt az énekeskönyvet vihette magával. Élete legnagyobb csodájának tekintette, hogy Isten - a történelem Ura – mintegy előre elkészíttette a lelki táplálékot a feldúlt lelkű magyar menekültek inségének enyhitésére. Akkor hat hét alatt ötször járt Bécsben s onnan a menekültekkel megtelt Vöröskeresztes vonatokkal tért vissza Hollandiába. Szinte csodával határos időszak, kérni sem kellett, jött a segítség.

A Kárpátmedencéből pedig folyamatosan jöttek a kérések melyeket rendszerezve a holland egyházi hivatalokhoz és a diakóniákhoz továbbított. Tolmácsként az első Erdélybe látogató hivatalos Holland egyházi delegáció tagja lett és ott egy ismeretlen ember megszólította. ‘Nem István vagy te, hanem József, hogy segíts a népeden.’ Ez aztán megerősítette abban a tudatban, hogy a koldulás útját kell folytassa. Utánna már minden keleteurópai látogatása adatgyüjtés volt, annak a feltérképezése, hogy hol, kinek mire lenne szüksége. S mikor visszaért Hollandiába, újra kért, koldult, próbálkozott. A határon kívül élők híreinek, kéréseinek továbbítása, orvosi segítség szervezése. Minden kérésre próbált megoldást keresni bár a döntés sosem az ő kezében volt. Számtalan parókiaépítés, templomjavitás, félreállított lelkész megsegítése, a mindennapi betevőtől a szolgálati Trabant beszerzéséig, könykiadás, iratterjesztés – végtelen a felsorolás. Csak a kérés továbbítására volt lehetősége s bár a döntés sosem volt az ő kezében; a saját részét felelősséggel vállalta. Ha sikerült, nagyon boldog volt. Ha nem, más úton újra próbálkozott.

Két sínen futott az élete: Hollandiában és Közép-kelet Európában. De neki ez a kettő egy volt, mert azt vallotta: “Isten országának nincs földi határa”. Hollandián belül alakult a szórvány: a rendszeres istentiszteletek, konferenciák, nyári gyerektáborok szervezése. A munka hivatalosan a Hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálat keretén belül folyt, Holland Egyházak támogatásával. Kezdeményezésére megalakult a Hollandiai Mikes Kelemen Kör. Ő lett a hollandiai Magyar Federáció első elnöke.

Alapító tagja és  örökös tiszteletbeli társelnöke volt a Nyugateurópai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálatnak. Lelkesen hirdette az Ígét Európaszerte. Igy egy hónap alatt végig meglátogatta a 2.000 km hosszú Svédország jó tucatnyi magyar gyülekezeit s ő tartotta az első református úrvacsoraosztás-sorozatot. Ennek emlékére kelyhet csináltatott a svédországi magyar reformátusság. A kehely emlékirata: 'az elsö magyar svédországi református istentisztelet emlékére. 1960. 11. hó 5. – 22-ig.’

Az 1989-es változások után új lehetőségek nyíltak. Dr. Szabó Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület akkori főgondnoka, megszervezte az első Kárpátmedencei esperes-gondnok találkozót. Akkor született meg az Egyetemes (Tanácskozó) Zsinat és a Magyar Református Egyházak Világszövetsége újraindításának gondolata. E találkozó anyagi fedezetét Hollandiában kérte, kapta és vitte “haza” Magyarországra. Legfontosabbnak az egyházi iskolák újranyitását és az egyházi épületek visszaszerzését tartotta (pl.a Kálvintéri egyházi épületek) úgy Magyarország határain belül és túl. Gulácsi Lajos püspök úrral és dr. Szabó Dániellel keresték a kárpátaljai iskolák megnyitásához szükséges épületeket, melyek megvásárlására, berendezésére és beindítására kért és talált anyagi keretet. A Károli Gáspár Református Egyetem gondolata dr. Szabó Dániel szivében született meg, de látva annak szükségeit, mindent megtett beindítása érdekében. Nagykőrös, Kecskemét, sok-sok vidéki óvoda és általános iskola kapott támogatást az általa indítványozott ETI közvetítő munkája révén.

Hollandiában eközben folyt úgy az egyházi mint a kulturális munka az általa létrehozott vianeni Magyar Otthonban. Tisztelettel gondozta a de Ruyter admirális megemlékezéseket mindkét országban, gondoskodott emléktáblák elhelyezéséröl a holland-magyar kapcsolatok szemponjából nevezetes helyeken. Hivatásában a családja mellette állt s lelkesen támogatta. Bár korával fogyott az ereje, de segítő szándéka az utolsókig megmaradt. Saját magának soha senkitől semmit sem kért. Amije volt, azt mindíg osztotta. Örült, ha adhatott, mint József a testvéreinek. Előrelátóan mindíg jövőt tervezett de tudatosan a mindennapokért adott hálát. Istenben a történelem Urát látta s hálás volt minden ajándékaiért. Ö maga ezt írja: ‘az egész életutam KAIROSZ*-ok sorozata, felfűzve a történelem KRONOSZ** láncfonalára.’

• • • • • Közreadja a Tüski Család

*Kairosz = az Isten adta lehetőségek ideje.

**Kronosz = az esztendőkkel mérhet idő.