Alapíge: Máté evangéliuma 28:19-20 és Római levél 14:7-9
Ady Endre: Az Úr érkezése.

Kedves Testvéreim, Kedves Magyar Keresztyén Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Újra összejöttünk itt, Vianenben, ebben a templomban, amelyet Árpádházi Szent Erzsébet ablaka diszít, hogy hálát adjunk Istennek azért, hogy magyarok vagyunk, az Ő magyar gyermekei vagyunk, akiket arra  választott ki, hogy Érte és Vele sokat szenvedjünk magyarságunkért és egyben keresztyénségünkért. Éppen ezen a napon pedig azért jövünk össze minden évben, mert 1938. óta augusztus 20-a törvénybe foglalt  magyar nemzeti ünnep. Nem egy egyházé, nem egy elzárt közösségé, nem is egy személyé, vagy egyeseké, hanem minden magyar emberé, bárhol éljen ezen a  földgolyón.

Miért van ez így? Azért, mert 1010 évvel ezelőtt a magyarság belépett a nyugati keresztyénségbe.  Ezzel beletagolódott abba a közösségbe, amelyben azóta is él, és annak az élcsapatává lett. A magyar királyok hivatalos címe: ‘Magyarország apostoli királya’. Ez a cím az első világháború előtt kötött és mindmáig érvényes nemzetközi szerződésekben most is olvasható. Mit jelentett ez a kifejezés? Ez azt jelentette, hogy a magyar királynak, azaz az egész magyar nemzetnek apostoli, misziói  küldetése van, amelyről a Máté evangéliuma beszél. Mert az élet szüntelen misszió, szüntelen küldetés. Hogy ez mennyire reális és konkrét, azt akkor értjük meg igazán, ha felfogjuk, hogy a Kárpátok hegylánca Nyugat-Európa, a nyugati keresztyénség keleti bástyája mindmáig. Hol fut ma az Európai Unió keleti határa, Testvéreim? Nagy vonalakban ott, ahol 1000-ben kirajzolódott: Lengyelország és az akkori Magyarország keleti határán. Még mindíg arról van szó. Magyarország a Nyugati Keresztyénség védőbástyája, de aktívan fogalmazva: a keresztyénség missziói bázisa. Ez a magyar élet értelme. Magyarnak lenni missziói feladat.

Ismerjük a képet, amelyen Szent István le van festve, amint Magyarországot felajánlja Szűz Máriának. Ez jelképes cselekedet, jelképes történet. De van annak egy mélységes személyes töltése és tartalma. Szent Istvánnak volt egy nagy, mindent megváltoztató látomása, átélte a Krisztus Jézussal való találkozást. Az Úr érkezését, amelyről Ady Endre szól. Az Istennel való találkozást, a Krisztussal való találkozást, amelyet Kós Károly Az Országépítő című magisztrális regényében leír. A Krisztussal való találkozás pedig ‘megtérést’ jelent az pedig automatikusan küldetést, missziót. Ahogy Ady mondja: ‘Őt a fényest, nagyszerűt mindörökre látom’.Ezen a ‘megszállott’, sorsdöntő látomáson, ezen a megtérésen fordul minden. Azon fordult Szent István esetében, de ezen fordul, kedves Testvérem a te esetedben  és az én esetemben is. Olyan ez mint a villámsugár, amely mindent egy szemlátomás alatt világosan és felejthetetlenül felmutat. És  e látomás, e megtérés elől, annak a következményei elől nem lehet kitérni. Az az egész életet beragyogja az örökkévalóság mennyei dicsfényével és egyben misszióba küld.

Egy ilyen megszállott, ilyen missziói ember távozott el tőlünk a közelmúltban a mi Mennyei Atyánkhoz lelkipásztorunk, Tüski István személyében. Mindnyájan ismertük őt és ismerni is fogjuk, mert ő közöttünk élt és élni is fog. A hollandiai magyarság nem lenne az, ami, ha ő nem lett volna. 1948. óta működött hollandiai magyarok között minden síkon, minden területen. A Szórványban Élő Magyar Református Egyház, a Hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálat és a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat keretében egyházi síkon. Dr. Békássy Albert, a Nyugat-Európai Szolgálat elnöke külön megkért, részvétnyilvánítása mellett, annak a kihangsúlyozására, hogy a Szolgálat őt mindíg mint tiszteletbeli elnökét tekintette. Általános magyar kultúrális és társadalmi síkon ő indította el a Hollandiai Mikes Kelemen Kört 1951-ben és ő volt a Hollandiai Magyar Szövetség első elnöke 1957-ben. Ez kézenfekvő is volt, hiszen ő nyilatkozott 1956 november 4-én a szovjet-támadás estéjén minden hollandiai magyar nevében a miniszterelnökkel és a demokratikus partook parlamenti vezetőivel a rádióban és később tagja volt a holland bizottságnak, amely Ausztriában a Hollandiába jövő magyar menekülteket fogadta. Különösen szoros kapcsolatban állt Vilma volt holland királynővel. Munkájában  különösképpen ki kell emelni Vianent, amely az ő gondolata és alkotása volt. Anélkül ma nem is lennénk itt.

Nem folytatom, mert akkor mások elől veszem el másutt a szót, hiszen a sor sokkal-sokkal hosszabb. Csak azért mondom mindezt, mert ő is ilyen ‘látnok’ volt, aki látta az Urat, akiről Ady Endre ír, de akiről mindenekelőtt a Szentírás ír. A Szentírás látnokok könyve, a keresztyénség látnokok közössége. Olyanoké, akiket megszólított az Úr. Olyanoké, akiknek az életét ez a szent ‘látás’ megváltoztatta, akár akarták, akár nem. Mózesét, Jónásét, Péterét, Pál apostolét, akiken keresztül Isten a maga kikutathatatlan útjait járva a Maga országát építi ki az egész emberi történelemben. Ahogy az ének mondja: ‘Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van’. Igen, rejtve van, de rajtunk keresztül működik, a mi missziói munkánkkal működik a társadalomban, minden percben, minden helyzetben, minden pillanatban. Mert mi vagyunk az ő keze-lába. Rajtunk keresztül működik Ő. Ez a misszió. Ez az a kozmikus tartalom, az az  egyetemes küldetés, amely életünket betölti s annak örök jelentést, értelmet ad.

Miért tesszük ezt? Az Úrért magáért! Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal meg :onmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Ezt mondja az alapígénk. Ezt fejezi ki Kálvin János a theológiájának a központi gondolatával: Egyedül Istené a Dicsőség, Soli Deo Gloria. Ennél többet nem lehet mondani és ennél magasabb életideált nem lehet követnünk. Ebben példakép marad számunkra Tüski István református lelkipásztorunk, aki mindíg önmagán tul mutatott és tul is fog mutatni.

Mi, testvéreim, a látnokok népe vagyunk. Ha nem lennénk azok, nem is léteznénk már. Nekünk, magyaroknak krisztusi küldetésünk van, manapság az egész világon. Ebben a Magyar Szellemi Hazában csak akkor találjuk meg  az utat, a közös útat, ha Jézus Krisztus keresztje alatt fogjuk meg egymás kezét s ha az ő evangéliumát hirdetjük minden teremtménynek. A szétszóródottságban a világon mi arra az útra léptünk mint a keresztyének 2000 évvel ezelőtt. Jó meggondolnunk, hogy a magyarságot az egyházak tartják meg szerte a világon. Ez azt jelenti: bennünket a küldetésünk, a missziói küldetésünk tart meg a jövendőben is.

Ez a tanulsága és ez a küldetése Szent István ünnepének ma, holnap és holnapután. Ez a Te feladatod, Testvérem és az én feladatom. Az Úr dcsőségére. Ámen.

Vianen, 2010. augusztus 22.

Tóth Miklós