Bereczki András - Krisztusra várva

Most, hogy ki tudja hányadszor készülünk
tömjénezni jászolod körül
szép szavakkal, hamisakkal, álmodókkal,
most, hogy ki tudja hányadszor
szárnyal újra égig, Ó, jöjj le Messiásunk,
kopogással, szelíd szóval, harsonákkal, -
most döbbenek rá, miért lidérces annyi álmunk?
és miért nyugtalan lelkünk mélye?
omló hite, se lámpása, se reménye.
most, hogy szúrágta szószékekről szól a Szó,
ólmos fülekbe, megfagyott szívekbe:
Istennek irgalma földre szállt…,
most döbbenek rá dísztelen fenyőfám alatt
töprengő, kiáltó, lázadó, lélekmaró Illés-bánat gyötrelmével:
Hiányodban nincsen már Csendes éj.
Csak sztaniolba csomagolt szószegések
szennytől fulladó erdők, folyók
krízisek, szirénák, pokolgépek,
csak rákos gének, bűnfellegek bennünk,
azokban találsz, azokban járunk.
ne fújd el várásunk pislogó mécsesét.
Mióta elmentél, nincsen már Csendes éj.
Csak félszegen lobbanó gyertyafény,
világörökségként  pólyálgatott álmunk,
hogy visszatérsz, megtalálsz, Csendes éj.