A magyar protestánsok lelkigondozása a nyugat-európai hatalmas méretű szórványban Anglia és Ausztria kivételével kezdettől fogva jellegzetesen ökumenikus volt. A gyülekezetek összetétele is "vegyes protestáns" és a hozzánk tartozó református, evangélikus és szabadegyházi híveket református vagy evangélikus lelkész gondozza.
A magyarnyelvű lelkigondozás 1944-ben Nagy Sándor volt bukaresti esperes irányításával kezdődött. Dr Ravasz László, az Egyetemes Konvent lelkészi elnökének megbízásából a menekülőkkel Nyugatra jött s a Konvent legitimitásával őt nevezte ki vezető lelkésszé (7876/1944 iratcsomó: A vallás- és közoktatásügyi miniszternek, Nyílt parancs (1), Nyílt parancs (2), Dr. Ravasz László - Nagy Sándor úrnak, Dr. Ravasz László - a Dunántúli püspöknek, Iktató). Nagy Sándor munkatársaival együtt megszervezte a magyar református lelkigondozást s ennek a munkának továbbépítésére az Egyetemes Konventtől 1946-ban újból megbízást kapott. Közvetlen munkatársaival együtt történelmi szerepet töltöttek be az országonkkénti állandó magyar református egyházi szervezet megteremtésével Szórványban Élő Magyar Református Egyház. Ennek jogutódja az európai keretszervezetté 1957-ben alakult Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lett, amely 1993-ban, nemzetiségi jellegét hangsúlyozva Magyar-nyelvűvé módosult, megtartva korábbi rövidítését NyEMRLSz.
Nagy Sándor
Nagy Sándor 1896-ban született Nagyszőlősön. Gépészmérnöknek készült, az Első Világháborúban súlyosan megsebesülve, vitézi kitüntetéssel, főhadnagyi rangban került haza. Két év alatt elvégezte a kolozsvári teológiát, majd 1925-től Bukarestben lelkésztestvéreivel, többek között Horváth Lászlóval öt egyházközséget szerveznek valamint iskolákat. Vitéz Nagy Sándor 1941-ben a bécsi döntést követően hagyta el Romániát. Dr Ravasz László püspök az Egyetemes Konvent egyik titkárává nevezi ki, majd a Második Világháború vége fele a lelkigondozás megszervezésének feladatával nyugatra irányítja a menekülőkkel. Új küldetésében, 1944. December 15-én ment először Szombathelyre az ország nyugati határszélére, majd a bajorországi Landshutban telepszik meg, hogy a menekülőket pásztorolja. Ravasz László döntése, mellyel nyugatra irányította Nagy Sándort messzire előretekintőnek és bölcsnek bizonyult. Elvégre 1944 csak a menekülés kezdete volt. Nagy Sándor és munkatársai - közöttük a Soli Deo Gloria volt kiváló főtitkára Soós Géza és Harsányi András református lelkészek megszervezték a menekült táborokban az egyházi munkát, ami egyben az egyházi segélyező programok kiépítését is jelentette. A menekülttáborokból éppen tekintélyes mértékben az egyházi kapcsolatok révén kerülhettek új országokba, amelyben Nagy Sándor által felépített szervezet kulcsszerepet játszott - új magyar telepek alakultak ki. Lévén, hogy a magyar menekültek legyőzött ellenségnek minősültek nyugaton, a háborút követő nyugati óriási segélyakciók során csak DiPi-k (Displaced Persons) nyilvántartásbavétellel kaphattak támogatást. Nagy Sándor megbízatását 1945-ben megújította a Konvent, amit 1948 júniusában Révész Imre táviratilag is megerősített. A pártállami diktatúra dicstelen Állami Egyházügyi Hivatal 1951-es létrehozatalával megszünt az Egyetemes Konvent intézménye. Két évig tartó előkészület után 1953. júliusában az Egyesült Államokban, Detroitban alakult meg a Szórványban Élő Magyar Református Egyház (SzÉMRE), ahol Nagy Sándor is jelen volt, biztosítva ezzel a konventi megbízatásából eredően az intézmény jogfolytonosságát. A SzÉMRE első ülésén kimondja a Szabad Magyar Reformátusok Világszövetségének megalakulását amely végül is Ravasz László és a Konvent egyházjogi széleskörű meghatalmazásán alapult. Ez a keret adta meg a magyar reformátusságnak a lelkigondozó szolgálathoz - nem csak Nyugat-Európában, de Dél-Amerika több országában és Ausztráliában is - a szükséges jogalapot és biztosította azt, hogy a különböző munkák nem polgári tömörülésként porladtak szét. A SzÉMRE Európában 1954-ben, Bázelben tartott gyűlést. Nagy Sándor akkorra már Németországból 1952 májusában kivándorolt Amerikába, ahol az Evangéliumi Világszolgálat levelező lelkipásztora volt és ott is hunyt el 1954. július elsején.
Ravasz László
Bánffyhunyad, 1882. szeptember 29. – Leányfalu, 1975. augusztus 6.) dunamelléki református püspök és az I. Világháborút követő Egyetemes Konventbe tömörült kárpátmedencei református egyházi vezetés első és egyedüli lelkészi elnöke volt 1948. április 18-ig, amikor az államhatalom lemondatta tisztéről, száműzte Budapestről és a Magyar Református Egyház – mint kárpátmedencei fogalom megszűnt (az Állami Egyházügyi Hivatal létrejöttével s megalakult a NyEMRLSz).
linkek:
