KULIFAY Imre református lelkész élete és munkássága Párizsban

 

KULIFAY Imre református lelkészt 1934 szeptember 1-vel, a Magyar Református Egyház Zsinata kinevezte a franciaországi és tengeren túli francia területek lelkészének Párizsba.

Mission Réformée Hongroise en France, Francioirszági Református Misszió.

1973-ban megváltoztatta a gyülekezet nevét és hivatalosan önálló egyház lett a franciországi

1905-os törvények szerint, amikor az állam és az egyház külön vált.

A nevük Église Protestant Hongroise en France, Franciországi Magyar Protestáns Egyház.

Kulifay Imre 1908 november 5-én született ABA-án Magyarországon, apja református lelkész másik testvére Gyula is református lelkész, tanulmányait a Budapesti Théologián, és a Párizs-i Protestáns Intézetben végezte. Párizsban tanára volt pasteur Marc BOEGNER, akivel hosszú távu barátság és együttmüködés tartotta össze. Aktivan részt vett az öküménikus, az egyházak közötti munkában és rendezvényeken.

1942-ben vette feleségül BALLA Irént született 1901 november 04 Vajdahunyad, aki haláláig mindenben segitette férjét, egy több száz taggal rendelkezö gyülekezetben. Gyermekük nem volt. Az istentiszteleteket az alábbi cimen tartották: 5 Rue Roquépine 75008 Parizs a St Esprit templomban, ahol ma is tartjuk az összejöveteleket,saját temploma soha nem volt az egyháznak.

Kulifay lelkész az alábbi cimen lakott: 36 rue du Colissée 75008 Parizs.

A második világháburú elött alatt és után óriási felelösséggel foglalkozott a menekültekkel (zsidókkal és politikaiakkal), hadifoglyokkal ( több mint 31000 foglyot menekitett haza Mo-ra és onanna francia hadifoglyokat vissza Francioirszágba), igy segitette a menekülteket az 1956-os forradalom idejében is. Mindenben, kisérte hivatolos eljárásoknál, tanáccsal látta el, betegségben, pénzzel segitette öket. Minderről irásos bizonyitékink vannak.

Nem volt ez konnyü, a menekültek általában nem gazdagok, A magyar Convent először 400 pengővel segitette az Egyházat, 1947-ben a segitség megszünt, 1964-ig kaptak segélyt a világi egyházi tanácstól, s e dátum után a lekész beállt Párizsban taxisofförnek, s 16 évig ezzel kereste a kenyerét, ezt látva a németországi diakona szervezt ismét adott egy kis segélyt igy a lekész nyugdijba mehetett, hogy 100 százalékosan ismét a gyülekezetnek szentelje az életét.

Nagy segitsége felesége Irénke elhunyt 1985-ben és hamarosan utánna szivrohamban 1986 május 22-én Kulifay lelkész is elhunyt.

A gyülekezetet nagyon megviselte ez a veszteség, pár évig még átjárt Németországból testvére Gyula aki csak két évvel volt fiatalabb nála.

1987-tól tiz évig Drótos Arpád lelkész látta el a szolgálatot, a gyülekezet anyagi problémái miatt, nem tudott adni sem fizetést, sem nyugdij és egészségi biztositást, s igy végül elhagyta a gyülekezetet 1997-ban. Azóta a gyülekezt lelkész nélkül van, s havonta magyar vendéglelkészek fogadásával egyszer tartanak istentiszteletet, hogy az itt élö magyarok megtarthassák református hitüket, s hogy magyarul halgathassák az igét. 2009-ig sehonnan anyagi segitséget nem kaptunk, a hivek adakozásából tartja fenn magát a gyülekezet. 2009 októberétöl, a MRE 5-szöri alkalommal kiküld lelkészt Magyarországról, ezzel segitve a anyagilag a párizsi gyülekezetet.

Itt jegyezzük meg hogy 2007-ben ünnepeltük meg Egyházunk 80 éves fennállását, mélységes tisztelettel adózva Kulifay Imre áldozatos munkájának, aki nem csak a hiveivel foglalkozott hanem minden rászoruló embertásával Isten dicsőségére, soha nem érdekből és haszonból, személyes áldozattal és veszélyektől nem félve.

 

KULIFAY Imre életének és lelkészi szolgálatának egyik legmegbecsülendő korszaka a második világháború elötti és utáni idöszakra esik Párizsban, amikor Magyarország területéröl megindult a zsidó családok menekülése a rájuk várható megprobáltatások elöl.

Az egyház tulajdonában van az a nyilvántartási könyv ami 1927 óta tartalmazza, a szülöttek, kereszteltek, konfirmáltak, esküdtek, meghaltak bejegyzését és egy nagy fejezetet az áttértekröl. Ez a könyv mind a mai napig él, benne szunnyadt ez a rész, amiröl igen érdekes modon soha senki nem beszélt, vagy irt, semmiféle nyomtatvány vagy iromány bizonyiték nincs, vagyis szerintünk minden meg lett semmisitva kivéve a nyilvántartási könyv. Miért? Több válasz lehet erre, ez egy igen hösies és veszélyeztetett álláspont és tett volt Kulifay lelkész részéröl aki mindezt csak emberségböl, személyes meggyözödésböl, Isten elötti becsületböl, isten dicsöségére tette.

A nyilvántartásban 103 személy adatai szerepelnek 1927-töl 1947-ig. Az 1941 és 45 között akik a mellékelt listán szerepelnek 29 személy adatai vannak lemásolva.

Nagyon kevés illetve egy személy él, Mme DAPOIGNY Julienne Piroska 18 évesen, a gyülekezetben aki segitette a lelkészt a munkájában, hogy az akkori konzul segitségével AUER Pál 1942 fele. Piroska zárt böröndben, hozta vitte a háboru alatt Magyarországról az üres keresztelö dokumentumokat, nem is tudva mit hoz és visz? Konzuli levél kiséretében a németek nem nyitották ki a böröndöt. Egy idös úr M Sternberger, már elhunyt, látogatta az istentiszteleteket élete végéig, zsidó vallását megtartva de aktivan részt vett sok összejövetelen. Mme VILCSEk Anna is menkülését Kulifay lelkésznek köszönve, élete végéig járt a templomba még mi is ismertük.Az akkori ugynevezett Magyar Házban, volt a háboru végéig református katolikus pap és rabbi szolgálatban.

Úgy érezzük, hogy most egy véletlen alkalom utján ha eddig el is hallgatták, most itt az ideje, hogy Kulifay lelkészt és feleségét is felvegyék és elismerjék mint igazságos, nincs mit elhallgatni és nem szabad elfelejteni, hogy sokáig névtelen hösök voltak.

Jelen pillanatban átadunk ROTH Nicolának Párizs-i lakos, egy listát amit ebböl a nyilvántartásból másoltunk ki, hogy mutassa be az illetékeseknek Budapesten; Talán találnak még személyeket akik bizonyithatják Kulifay tiszteletes tetteit. Szeretnénk ha tettei nem maradnának megemlékezés nélkül, hogy megteremtette Franciaország területén egy dicsöséges bátor református gyülekezetet, hogy dicsöséget hozott a magyarságra, a magyar református egyházra, a világ elött a zsidó üldözöttek megmentését elösegitve és föleg mindezt titokban tartotta; Mi utódai szeretnénk ezen változtatni, hogy 60 év után ez is nyilvánosságra és megbecsülésre kerüljön.

Összeállitotta Mme Heddad Anne Marie és Mlle Dapoigny Catherine prebiterek,

2009 április 23.