A franciaországi reformátusokról 9 évtized távlatában


Kilencven év emberi mércével több mint egy átlagos emberöltő, de Isten előtt - minden bizonnyal - egy szempillantás, amire 2017-ben ünnepélyesen emlékezhetnek a francia fő városban élő, a Kárpát-medencéböl elvándorló és oda megérkező újabbkori magyar reformátusok.

A kezdet kezdete – történelmi háttér
Az Erdélyi Helikon egyik megteremtőjét és vezető egyéniségét - neves írónkat Kuncz Aladárt (*1885 Arad - †1931 Bp) Franciaországban érte az első világháború kitörése. Túszként - ellenséges állam honpolgáraként - harmincnál több magyar társával együtt 5 évig gyötrődött az Atlanti óceán partján-szigetén Noirmoutier, majd Ile d'Yeu internálótáborban, egy lerobbant és régóta nem lakott erődítményben. Fogságélményeit megörökítő regénye és remekműve a Fekete kolostor1931-ben jelent meg. Onnan ismerjük, hogy rabságának második karácsonyán 1915-ben a vár egyik szobájában, közös erővel templomot alakítottak ki. Ünnepi alkalmakkor vallásos énekük a Himnusz volt. Ellenállhatatlan sodrású „feljegyzéseiben” aztán rendkívüli egyszerűséggel, de hatalmas erővel idézi fel az idegengyűlölködésnek kiszolgáltatott, büntetőtáborba hurcoltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes iszonyattá torzuló világát. Mentsége a keresztyénsége és megértő humanizmusa az iránytűje ill. menedéke, amely megóvja minden durva elfogultságtól, általánosítástól. Ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert. A túszok között más vallásúak is voltak, akik eljártak a helység katolikus templomába hajnali misékre és ott lelkigondozásban részesülhettek a háborús körülményeknek megfelelően.

Az első világháború utáni politikai és gazdasági válságban nemcsak Magyarországról, hanem a környező utódállamokból is tömeges elvándorlók kijutottak Franciaországba. Számuk a húszas évek közepén 70 – 80.000-re, majd továbbvándorlásuk és visszaköltözésük folytán a harmincas évekre megfeleződött. Az akkori migránsok Párizsban és környékén, az északfranciaországi bányák és a szövetgyárak közelében telepedtek le, de eljutottak és otthont teremtettek Dél-Franciaországban is. Arról, hogy hány volt közülük református vallású nincsenek adataink, de a gyülekezeti életet igényelő adatokból következtetve számosan lehettek.

1927-ben megszületik a Franciaországi Magyar Református Egyház
A franciaországi magyar református szórványgyülekezeti élet szervezése Párizsban a református egyház segítségével kezdődött az 1924/1925-ös tanévben, a Teológián ott tanuló két erdélyi ösztöndíjas szolgálatával. Csekme Ádám az északi Pas-de-Calais megyében, Patay Lajos pedig Párizsban a franciaországi református egyház által erre a célra felajánlott templomokban magyarul először 1925-ben tartott istentiszteletet. Csekme Ádámot a Központi Evangéliumi Egyesület - Sociètè Centrale Evangélique még ugyanazon év őszén a magyarok lelkigondozására alkalmazta. A fiatal lelkipásztor már beiktatása előtt bibliákat, hittérítő szórványgondozói anyagot kért Baltazár Dezső tiszántúli református püspöktől és a párizsi magyar nagykövetségtől, segítőtársakat hívott maga mellé. Így került sor 1926 nyarán Rigall János hitoktató lelkész hosszabb szórványszervezői útjára, Párizsban pedig ösztöndíjas teológusok szolgáltak, Pénzes Sándor presbiter pedig rendszeresen igét is hirdetett. Felfigyelve a franciaországi magyarok gyülekezetszervező erőfeszítéseire, a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje elérte a Magyar Vallás- és Közoktatási Minisztériumnál, hogy 1927. november 1-től havi 400 pengő állásfenntartási rendkívüli állami segélyben részesüljön a párizsi magyar református szórvány. Ez a Franciaországi Magyar Református Egyház születésnapja, még akkor is, ha 1934-ben került a hivatalosan bejegyzettek egyházi törvénykönyv szerinti szabályozása alá. Anyagi támogatását később a Magyar Külügyminisztérium is kiegészítette. Az 1930-as években ilyenformán Lensben és Párizsban egy-egy lelkész, Lensben, Roubaix-ban és Párizsban egy-egy szórványgondozó létét biztosította a magyarországi állami forrás.

Szórványszervezés anyanyelvi oktatással és iskolai gyermekétkeztetéssel
A két világégés közt, erejüket nem kímélve, nekiláttak a lelkészek művelődési és társadalmi munkával a szórványépítésnek és gyülekezetszervezésnek. Kezdeményezték a hívek nyilvántartását, folyamatos lelkigondozást, családlátogatását, gyermek-hitoktatást, vasárnapi iskolát, konfirmálási előkészületet stb. Szerveztve és párhuzamosa végezve az igehirdetés szolgálatát, a sákramentumok kiszolgálását - egyértelműen a franciaországi magyar szórvány egyházi és egyesületi életének megteremtését és fenntartását. Magyar Otthonokat létesítettek, ahol magyarul írni és olvasni tanították a gyermekeket, magyar történelmet és földrajzot oktattak a Franciaországban szokásos csütörtöki tanítási szünetet kihasználva. A felnőttek foglalkoztatását pedig az dalárdákba - énekkarba, színjátszó körbe, könyvtárakban szervezték és az igen behatárolt anyagiakkal rendelkezők különellátásáról is gondoskodtak. A fiatalok ezekben az otthonokban tanulhattak magyar történelmet és ünnepélyeken ill. műsoros teadélutánokon hasznosan szórakozhattak.

Egyre fokozódóan szükség volt a szegények gondozásra a két világháború közti gazdasági válság sújtotta Franciaországban, különösen pedig az ország északi részén, ahol a magyar szórvány számos csoportja élt. Lensben és onnan hatvan kilométerre fekvő Roubaix környékén 1926-ban 247 magyar családot, összesen 1035 lelket tartottak számon a gyülekezetben, akikkel megalakították az itteni Franciaországi Magyar Református Missziói Egyházat. Sajnos a mostoha körülmények miatt és a váltakozó szolgálattevőkkel aligha lehetett folyamatos a lelkészi munka végzése. Javulást 1932-1941 között Dóczi Antal, Kiss Zoltán és Hőgye Mihály szolgálata hozott, de amikor az utóbbi Németországba távozott, a lensi pásztori állás 1942-től betöltetlen maradt, pedig 1937-ben innen terjedt ki Belgiumra az ottani szórványszervező munka.

A francia főváros reformátusairól és embermentő lelkipásztoráról
Párizsban, 1925-ben 60 család tartott kapcsolatot a magyar református egyházzal. A hívek száma az egymást váltó igehirdetők mellett is megháromszorozódott. Mester János hat évig volt a gyülekezet lelkipásztora , 1929-től véglegesítették a gyülekezetben. Havonta megjelenő gyülekezeti lapot indított Emlékeztető címmel. Ebből nőtt ki a Párizsi Magyar Reformátusok Lapja. A kiadvány az egymástól távol élő, többnyire szegény sorsú szórványmagyarok összetartozás tudatának ápolásáért volt jelentős.

Utódja Kulifay Imre lett a párizsi reformátusok lelkipásztora 1934. szeptember 1-től 1986. május 22-én bekövetkezet hirtelen haláláig. Az egy évvel korábban elhunyt, társadalmi nővérként mellette dolgozó feleségével együtt felpezsdítette a Párizsi Magyar Református Misszió életét. A 24 tagú presbitérium segítette munkájukat, havonta tartott megbeszéléseket, átlag százan vettek részt a vasárnapi istentiszteleteken. szegények segélyezésére 1939-ben 2000 frankot fordíthattak az önkéntes egyházfenntartói járulékokból. Létrehozták a Református Nőegyletet, a Református Leánykört. Kulifay Imre vezette a protestáns egyetemi hallgatók bibliatanulmányi összejöveteleit, évente felkereste a dél-franciaországi Lyonban és Grenoble városában a magyar reformátusokat, ahol istentiszteletet tartott és úrvacsorát osztott. Örömmel nyugtázandó az ökuméné áldásos gyakorlása is, mely ft. Ruzsik Vilmos atya vezetésével a Magyar Római Katolikus Egyházközösséggel testvéri egyetértésben nyilvánult meg. Nem csak az igehirdetés közösségét oszthatták, de gyakorlati megoldások kölcsönös felkutatásában is szorgoskodtak, ilyen volt a lelkészi hivatal és lakásszerzés, közös ifjúsági bibliaórák, felekezeten felüli öszejövetelek szervezése és áldozatkész asszonytestvérek segítségével a közös szeretetvendégségek rendezése.

Kulifay Imre ‘Helytállásért magyar embermentő’ posztumusz elismerő oklevelet kapott a Világ Népeinek Magyar Igazai köszöntésére 2012-ben a Humánum Napja ünnepélyén a budapesti Holokuszt Emlékközpontban. Kulifay nagytiszteletes saját és felesége élete kockáztatásával hivatalos magyar papirokat állított ki. Manapság ez igen hősies cselekedet akkortájt nagyon veszélyes állásfoglalással járt. Miért? Nyilván Isten előtti embertárs megbecsüléséből, Isten dicsőségére, keresztyén személyes meggyőződésből döntött így, amelyben emberszeretete és segítőkészsége vezérelte. A kitüntetés kezdeményezője a gondnokasszony volt azzal az 1927-től 1947-ig áttérő 130 zsidó családról szóló kimutatással, akik az egyházi nyilvántartásban szerepeltek. A Párizsi magyar református egyház történelme a mai napig meglevő anyakönyvben szunnyad, az áttértek lajstromában pedig a zsidó családoké is. Furcsa, hogy erről soha senki nem beszélt, erről nem szól írásos történelem, sem nyomtatott bizonyitékok felkutatása sem sikerült. Feltehetőleg azért, mert mindent megsemmisitettek. A második világháború előtt, alatt és után is felelősen és óriási erőbevetéssel foglalkozott a zsidó- és politikai menekültekkel ill. a hadifoglyokkal. Így több mint 3.000 magyar hadifoglyot mentett meg Belgiumból és 31.600 Franciaországból. Megszervezte a hazaszállításukat és ellenőrizte a végrehajtást. Ennyi embert sikeresen visszajuttatott a családjának és annak a Magyarországnak, amely indokolása szerint nem állt háborúban Franciaországgal! Hasonlóképp segitette a menekülőket az 1956-os forradalom idején is. Tetteinek magyarországi hivatalos elismerése még várat magára.

Kényszerű önállósulás: az Állami Egyházügyi Hivatal áldatlan tevékenysége
A magyarországi kommunista hatalomátvétel 1947. októberétől megszüntette a franciaországi reformátusok segélyezését is és Európaszerte a Szórványban Élő Magyar Református Egyház tagjaival együtt, 1957-ben Párizs is kényszerűségböl önállósult. Az Egyházak Világtanácsa anyagi támogatásával 1966-ig még átmenetileg biztosították helyben szolgáló lelkész megélhetését. De ennek megvonásával ellehetetlenült a lét, mivel a párizsi reformátusok képtelen voltak az anyagiak előteremtésére. Töretlen hittel Kulifay Imre ezért 16 esztendeig - 1982-ben bekövetkezett haláláig - heti öt napig taxisoffőrként kereste kenyerét így saját zsoldjából fedezve folyamatos egyházi tevékenységét. Halála után 1986-tól testvére Kulifay Gyula lelkipásztor beszolgál az árván maradt párizsi gyülekezetbe. A németországi Düsseldorfban nyugdíjasként élő lelkész és felesége közbenjárására (aki a Rajnai Egyház Szeretetszolgálati Szervezete Diakonisches Werk im Rheinland egykori tisztviselője volt), átmeenetileg vállalták a gyülekezet gondozását. Ekkor Párizs és környékén 750 egyháztagot tartottak nyilván és a Skót Nemzeti Egyház templomában, a hónap első vasárnapján máig élő hagyományként tartották istentiszteleteiket. Drótos Árpád, párizsi ösztöndíjas debreceni papnövendék előbb az idős lelkészházaspár segítségére volt, majd 1987-től segédlelkészként és 1990-től 1996-os new yorki távozásáig beiktatott lelkészként szolgált. Párhuzamosan Kutasi András, francia szolgálatban álló magyar református lelkész is szervezett magyar egy párizsi gyülekezetet, de a lelkész távoztával ez a kilencvenes évek közepén megszünt. 4

Két évtizedes pusztai vándorlás helyben lakó lelkész nélkül
A pázsi református gyülekezet 1997-től napjainkig helyben lakó lelkész nélkül él és működik. Élniakarását bizonyítja a világi elöljárói szervezőmunkája, Heddadné, Nagy Anne-Marie godnokasszony és a presbitertársai tevékenysége, akik a gyülekezeti élet mozgatói. Havonként váltakozó 10 országból meghivott magyar református Nyugat-európai ill. Kárpátmedencei vendégigehirdetők száma hovatovább tekintélyes 200-körüli ! Büszkén dicskedhetnek, hogy a helyben lakó pásztor nélküli gyülekezetben egyetlen istentiszteleti alkalom sem marad el az elmúlt 2 évtizedeben. Minden hónap első vasárnapján magyarul hangzik Isten ígéje a francia St Esprit (Szentlélek) református templom bérelt helységében. A vendéglátó gondnokasszony és családja nem csak a házigazda kötelességét és költségvállalás örömét telejsíti, de idegenvezetőként is kaluzolják úgy az egyedül, mint párosan érkezőket. A növekvő gyülekezeti közösség olyan 100 körüli, de továbbra is Igére szomjas, közöttük van a Párizsban túristáskodók, ideiglenes munkavállalók vagy éppen a magyar állam diplomáciai és a Magyar intézetek képviselői, de a tözsgárda gyakran a fővárostól távolabb eső lakóhelyi ingázókbol áll. Évenként féltucatnyi keresztelésre kerül sor, olyan ünnepélyre, mely a jövő ígényét kívánatos vetületben jellemzi és az ismételt növekvő számú konfirmandus, akik vallástétele az öntudatosódó ifjú nemzedék felekezrti vállalására utal. A nemzeti öntudat ápolása természetesen nem csak a lelkesedésben nyilvánul meg, hanem szerény anyagi teherviselésére is büszke református közösség, melyet 2009 óta támogat a Generális Konvent évi 5 alkalommal utiköltségfedezettel küldött vendéglelkész személyével. Maradandó gond az emberekkel való foglalkozàs és a folyamatos lelkigondozás, hitoktatás és hitéleti nevelés, egyszóval az utánpótlás kinevelése.

A jövőkép
Szeretnénk biztonságban érezni jövőnket ha jó Isten úgy rendelkezett felőlünk, nem feledve, hogy a 2017-ben 90 éves - mai nevén - Franciaországi Magyar Protestáns Református Egyház továbbra is létezik, volt és lesz mindaddig, amíg akadnak akik tovább viszik a zászlót. Voltak mélypontok a múltban is – de Isten kegyelméböl ime élünk és vagyunk még akkor is, ha erőtlenül küzdünk. Mert sokan nem kívánják létünket tudomásul venni pl. a Diaszpora Tanács, Reformáció emlékbizottság, stb. sőt koholmányokkal is támadnak. A nevek felsorolása nélkül köszönet elsősorban azoknak a lelkészeknek, akik önfeláldozó sorsközösséget vállalnak a párizsi reformátusokkal és ismételt szolgálattevésre érkeznek. Továbbá a párizsiaknak, akik áldozatos vendéglátóként, időt és anyagiakat nem kímélve, otthonaikat és pénztárcájukat megnyitják. Köszönet mindazoknak, akik keresztyén reménységgel és kálvinista konoksággal nemzeti öntudatuk bizonyítására zsoltárénekléssel dícsérik az Úrat, mert nagy dolog, hogy anyanyelvünkön szól az Íge, Párizsban.

SOLI DEO GLORIA
Kézirat Somogyi Botond kérésére.
Heddadné, Nagy Anne Marie és Dr Békássy N Albert
2016. Április 20.