1994. Pünkösd
ANGLIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYÁZ
THE HUNGARIAN REFORMED CHURCH IN THE UNITED KINGDOM
Alapítva-Founded: 1948.
Minister. Nt. Dr. Hermán M.János


Ficsor Adám, az elsõ londoni magyar egyházközség lelkésze a XVIII-ik században.

Jelenlegi országos egyházunk alapításának az éve 1948. Az ekkor éppen Angliában tartózkodó Dr. Dobos Károly budapesti református lelkész a magyarul jól beszélõ Coulter Tamás skót lelkipásztor segítségével egybegyûjtötte a Londonban élõ híveket, és Isten Lelkétõl indítva, együttes munkával megszervezték a református gyülekezetet. Az indulás tényét a tavaly életbeléptetett Szabályrendeletûnk is rögzíti. Ismeretes azonban, hogy 1848-ban a Kossuth Lajos megbízólevelével Londonba érkezõ Pulszky Ferenc nemcsak a magyar szabadságharc támogatását szorgalmazta Lord Palmerston révén, hanem a korábbi angliai tanulmányútjáról szerzett helyzetismeret alapján szükségesnek ítélte a magyar protestáns istentiszteletek tartását. Így ezt az idõpontot tekinthetjük a második egyházalapító tevékenység kezdetének.
Elsõ angliai egyházközségûnket valójában több mint kétszázötven esztendõvel ezelõtt Ficsor Adám erdélyi származású lelkész vezetésével alapították a Londonban élõ magyarok, amikor Ficsor Adám harmincnégy éves korában, 1728-ban vagy 1729-ben végképpen letelepedett közöztük.
Életútjának adatait 1719 április 19-étõl kezdve követhetjük, amikor a genfi akadémia anyakönyvébe theologusként iratkozik be. A kiegészített névsor szerint õ a huszonkettedik magyar diák a genfi egyetemen, ahol három évig tanult. A eljegyzésekbõl megtudjuk, hogy 1695-ben született Kövesden, valamint azt, hogy atyjának neve Gábor. Fennmaradt egy 1722 aug. 10-én tartott értekezése, amelyet ki is nyomtattak Genfben. Címe: Theses Theologicae Miscellaneae.Geneva, 1722. A következõ évben Ficsor Adám volt az elsõ magyar, akit Genfben lelkipásztorrá szenteltek. Az egyik genfi lelkész, Isaac le Fort végezte a felszentelési szertartást. Svájcból 1724 aug. 25-én távozik. Londonba való elsõ utazásához nagy segítségére van a négy darab ajándékba kapott arany (Luis d'or).
London után a francia fõvárost keresi fel, ahol egy angol tõúr nevelõnek hívja a családjába. Ficsor Adám a meghívást elfogadja, és a szükséges hivatalos fogadtatás érdekében a hírneves Jean-Alphonse Turettini genfi tanártól ajánlólevelet kér a canterbury érsekhez.
Korábbi magyar tapasztalatok alapján az érsek támogatása nélkül az angliai szolgálata sikertelen lett volna. (Pápai Páriz Ferenc 1716 március 14-én, Londonban kelt levelébõl tudjuk, hogy a nagyenyedi rombadöntött kollégium helyrehozásához kezdeményezett angliai gyûjtést a régi érsek nem engedélyezte, de a következõ emberséges fõpap már jó szívvel ajánlotta az erdélyi egyház ügyét az anglikán hívek figyelmébe.)
A peregrinátio további lehetõségével élve, a Londonba való letelepedése és gyülekezetépítõ munkájának megkezdése elõtt Hollandiába utazik, ahol 1728 nov. 9-én két másik erdélyi theologus társaságában "Fitsor Adám" néven, lelkészként még beiratkozik a leideni egyetemre.
Ficsor Adám angliai lelkészi szolgálatára nézve az adataink egyelõre hiányosak. Abban az idõben az angliai elõdeink az anglikán egyház kebelében leltek befogadásra, és még a vendégek is részt vehettek az úrvacsorai közösségben. Eddigi ismereteink alapján Ficsor Adám vezetésével alakult meg az elsõ magyar református egyházközség Nyugat-Europában.

Dr. Hermán M. János



Irodalom:

  • Nagy Sándor Béla: A Genfi Akadémia magyar diákjai (1566-1772). In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1983/4. (LXXXVII. évf.), p. 384-399.
  • Les Étudants Hongrois du Livre du Recteur. Souvenir du Jubilé de I909. HeIy nélkül, 2.sz.o.
  • G. Henk van de Graaf A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században 1690-1795. Kolozsvár, 1979.