Honlapunk mostani frissítése és átépítése a kezdetek emlékezetére sarkall. Az újdonságnak számító világháló kínálta tájékoztatórendszer – lássátok halljátok egymást - magyar nyelvterületen Szundy László budapesti református atyánkfia és cégje jóvoltából 1991-ben jelent meg, közvetlenül a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata http://www.mretzs.isys.hu honlapbeindítása után. A nyitóoldalra http://nyemrlsz.newlights.info belépve felcsendül a 90. zsoltár dallama, adventben pedig karácsonyi ének.


Közel három évtizede megteremtettük Európa óriási szórványszétszórtságában élő magyar reformátusok kapcsolattartását. Akkor újdonságnak számító hálós oldalunk gyülekezeteinkröl és az istentiszteleti alkalmakról frissített tájékoztatással szolgált a nyitott oldalán; a Nyugat-európában szolgáló lelkészek és egyházi munkások elérhetőségét közöltük. Irratterjesztésként az elhangzott igehirdetések kéziratát és a gyülekezeti kiadványokat, ill. a Kárpát-medence magyar református sajtótermékek hálós elérhetőségét szórtuk. Megalkottuk levelezőlistánkat. A zárt oldalra került alapszabályunk, tanácskozásaink jegyzőkönyve és anyagi/pénzügyi kezelésünk okmányai; lajstromolt bibliográfiánk. A honlap Elnökségünk karácsonyi és húsvéti körleveinek terjesztésében központi szerepet tölt be és tanácskozásaink szervezésében a mintegy európai hivatalként szerepel. A tartalma állandóan bővült az évenkénti rendszeresen tartott hittudományi összejöveteleink anyagjával, mely kevés kivétellel 1998 óta felkerült a hálóra, hogy immár video- ill. hanganyagtárolással is gazdagodjék. Moderált levelezőlistánk folyamatosan működik. Saját honlapjukkal nem rendelkező gyülekezetek is helyet kapnak, de ezek tartalmáért maguk felelnek.

Szundy László végezte a rendszergazda feladatát kezdetben, azt nt. Gödöllei Károly akkori londoni lelkipásztor folytatta, majd 2001 óta Tóbiás Attila, akkor Prágában szolgáló lelkipásztor, végzi hálós oldalaink gondozását. A most amerikai szolgáltatón működő honlapunk dologi kiadásait a webmester fedezi, de a működtetést ingyen végzi. Az egyénileg regisztráló belépőknek a zárt oldal hozzáférhetőséghez is Tőle This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. kell kérniök a jelszót.


Abból kiindúlva, hogy az élni akaró testvérek nem szakadhatnak el Krisztus egyházától, lelkünkbe vésődö tudat, hogy szétszórtságunkban is felelősek vagyunk egymásért. Fel kell mutatnunk az üdvözültek jó rendjének célját, bizonyosságát és nyugalmát. Ezért a NyEMRLSz-hoz nem tartozó, de a magyar-nyelvű protestáns lelkigondozásban Európaszerte szolgálók elérhetősége is felkerül a hálóra. Megosztottságunkban ekképp keressük az egység felé vezető utat, türelmet gyakorolunk az elképzelések külömbözőségéből származó göröngyös úton. Hisszük, Isten felhasználhat bennünket azért, hogy nevének dicsőségére a szeretet és az igazság gyakorlásában kipróbáltak szándékai nyilvánvalókká legyenek. Az elektronikai kapcsolattartás természetesen nem pótolja a szolgálati összefogások helyett az egymásért és együtt való imádkozást, a találkozásokat a gyülekezetek közötti tapasztalatcsere és a lelkészek közötti csereszolgálatot, az egymás hite általi szeretetben épülést. De Európaszerte ápoljuk kapcsolatainkat az egyes gyülekezetekkel ill. a Kárpát-medencében meglevő, vagy épenséggel most felújítandó és nem csak magyar reformátusokkal, de Krisztusban minden testvérünkkel. A tájékoztatás áldásaiban óriási lehetőségek kínálkoznak: a kegyelmi idő még tart, az evangélium hirdettetik! Várjuk a megtérés gyümölcseit s áldozatokkal is igyekszünk az atyafiakhoz való hajlandóságra - az egymás terhének hordozásában - SDG!

Dr v. Békássy N Albert, NyEMRLSz világi elnök

2019. Reformáció havában