Reggeli áhítat

elhangzott: NyEMRLSz - Hittudományi Tanácskozásán, 2012. július 14. Felsőőr

Textus: Acta 9:1-20

    A felolvasott Igében egy fiatalemberről van szó, aki alig harminc éves, és aki a kor legelőkelőbb iskolájában, Gamáliel, a kor leghíresebb írástudójának lábainál tanulta a törvényt.
    Ez a fiatalember Tarzuszban született, mely város a mai Törökország területén feküdt. Neveltetése az Ószövetség alapján történt. Gyermekkorától kezdve hű volt Mózes törvényéhez. Hagyománytisztelő családként a Saul nevet kapta, az első zsidó király nevét. Büszke volt farizeus mivoltára is. Elképzelhető, hogy emellett kezdettől fogva viselte a Pál nevet is, talán termete miatt (Pál jelentése kicsi), mint ahogy a zsidók ebben a korban viseltek görög, vagy latin nevet is. Először Jeruzsálemben üldözte Jézus híveit.
    A damaszkusz felé vezető úton gyökeresen megváltozott az egész élete. Jézus megjelent előtte. Az a Jézus szólt hozzá, Akit eddig üldözött. Krisztus üldözöttjéből Krisztus követője lett. A szó szoros értelmében Jézus keresztülhúzta szándékait és számításait. A világi emberként gondolkodó Saul így szólt Jézushoz: „Ki vagy, Uram?“ A már megtért Anániás pedig így: „Íme, itt vagyok, Uram.“ Ugye érezzük a különbséget? A kételkedést és a kétséget felváltotta a bizonyosság és a meggyőződés.
    Anániás, egy keresztyén ember rátette a kezét, és megnyíltak Pál szemei három napos vakság és sötétség után, amely három nap alatt átgondolta, átértékelte és átalakította az életét. Miután Jeruzsálembe ment, mindenki tartott tőle, hiszen mindenki emlékezetében, mint gonosztevő élt. Pedig akkorra már újjászületett emberként indult akeresztyénség harcaiba Krisztusért. A homályos látást, a sötétséget a kristálytiszta látás és hallás váltotta fel.
    Mi hogy vagyunk a magunk látásával és hallásával? Valóban megnyíltak már a szemeink és a füleink, hogy meglássuk és meghalljuk a magunk világi voltát és a világ nyomorúságát? Ha nem, ha ez még mindig hiányzik belőlünk, akkor bizony betegek vagyunk. Betegek, amiből meg kell és meg szabad gyógyulni.
    Sokat tanulhatunk az első keresztyénektől, akik az Úr nevében másokon segítettek. Ilyenkor nem csak a világ, hanem mi is gyógyulunk! Sőt! Krisztus sokszor azokhoz küldi népét, bennünket másokat felüdíteni, segíteni, megtérésre vezetni, akikkel talán nem szívesen vagyunk együtt, nem jó lélekkel beszélgetünk. Ezt tette Pállal is. Korábbi ellenségeihez küldte őt. Nem árult el neki Jézus azonnal mindent, csak a következő lépést, azt, hogy menjen el korábbi ellenségeihez.
    Az ellenség közé menni Krisztussal, Krisztusért és Krisztus nevében csak a megtért ember képes. Pál a háromnapos böjtölésében kiszolgáltatottá vált, Krisztus kiszolgáltatottjává. Az ő példája pontosan azt mutatja meg számunkra, hogy az ellenségből is lehet testvér; illetve azt, hogy az Úr bármelyik tanítványa lehet az Ő alkalmas eszköze.
    Valaki egyszer azt a történetet jegyezte fel, mikor a Don-kanyarból visszatérő katonák közül kettő lemaradt. Az egyik már nem bírta vinni a másikat belé karolva, de mégsem hagyta el! Hátára vette és cipelte órákon, kilométereken át, míg egy menedékházhoz nem értek. Az ott levő orvos azt mondta a társát cipelő katonának, hogy csak azért nem fagyott meg, mert a másikat a hátára vette, így melegítve egymást.
    Az első keresztyének valóban várták Jézust, hogy megjelenik az életükben; hittek az Ő ígéreteiben, hogy eljön hozzájuk. Mi várjuk-e, hívjuk-e Őt életünk mindennapjaiban, amikor a konferenciáról haza térve kimegyünk a világba? Ez a katona biztos vagyok benne, hogy imádkozott Istenhez, Aki a társát adta neki segítségül. A melegségét, az erejét, a kitartását, a bátorítását.
    A baj sok embernél az, hogy mindig máshonnan várják a gyógyulást, a reménységet. Pedig gyógyulás és reménység nem jön mástól, csak Jézustól. Attól a Jézustól, Aki mindig meglátta a rászorulókat, Aki meggyógyította Pált a lelki és fizikai vakságából, hogy az ő Urát tudja szolgálni.
    Azt írja róla a Biblia: „De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.“ Az a Krisztus, Aki féltőn szereti gyermekeit; Aki az Ő útjára akarja vezetni tanítványait; Akiről azt írja Ravasz László, hogy: „Jézus szíve mindig ott dobogott erősebben, ahol az emberek szeméből könnypatak áradt.“
    Jézus Szentlelkét adja annak, aki rálép az Ő útjára. A Szentlélek ajándéka különleges kegyelem. A Szentlélek irányítja a tanítványokat, megmondja nekik, hogy mit kell mondaniuk és tenniük, illetve Ő készíti fel őket az emberek előtt való igehirdetésre. A Szentlélek közreműködésével választ ki a gyülekezet embereket bizonyos feladatra, ahogy az Pállal is történt.
    A mi feladatunk az, hogy meghalljuk a hangját és meglássuk az életünkben. A Szentlélekkel a szívünkben leszünk képesek arra, hogy másokon segítsünk, hiszen a Krisztus útja a szeretet és a szolgálat, valamint a két szó egybefűzése, a szeretetszolgálat útja.
    Szintén Ravasz László egyszer így fogalmazott: „Minden lélek szedje össze magát; töltsön olajat a lámpásába, virrasszon, várjon, legyen készen. Legyen készen, hogy amikor kell, mint egész ember, mint felszentelt elme és készen álló szív állhasson be a sorba. Mennyit kell addig erősíteni a hitünket, míg igazán tudni fogjuk, hogy van gondviselés. Mennyit kell imádkoznunk addig, míg megtudjuk, mi az Isten akarata. Mennyi kegyelmet kell vennünk, míg megtapasztaljuk, hogy az ő kegyelme mindenre elég. Isten lelkeket keres, s nekünk készen kell lennünk.“ Ez ennek a mai áhítatnak az üzenete.
    Hagyjuk mi is, hogy Jézus megvakítson bennünket, ha ez kell ahhoz, hogy megtérjünk bűneinkből, ha ez kell ahhoz, hogy az ellenségeinknek hirdetni tudjuk Őt, ha ez kell ahhoz, hogy a világ és így mi is gyógyulni tudjunk. Ne felejtsük el, hogy ahol teljes a sötétség, ott mindig felragyoghat az Isten dicsősége!

                                        Ámen

Nt. Petzoldné-Fekete Ivett