A berlini magyar protestáns gyülekezet viszonylag rövid ideje tevékenykedik és kívülről jövő kezdeményezésre alakult meg. A Nyugat-Európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat 1996 őszén érdeklődött, hogy amennyiben lelkészt küldenének, volna-e lehetőség rendszeres istentiszteletek megtartására. Balla Bálint akkor a Grunewald-Gemeinde templomának kápolnáját ajánlotta, amely mindmáig a gyülekezet rendelkezésére áll.

Az első istentiszteletet 1996. december 14-én Cseri Gyula (Giessen) szolgálatával tartották meg és azon a protestáns elkötelezettségű és egyben ökumenikus beállítottságú, de világi szervezésű Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem berlini tagjai vettek részt. Ez alkalommal is beigazolódott, hogy nagyvárosokban a vallási közösség összetartásának egyik fő feltétele a megfelelő társas kapcsolatok kialakítása.

 

1997-ben kiküldött lelkészek és lelkésznők segítségével folytatták a gyülekezeti élet fenntartását.

1998-ban Czímer Edit, a német evangélikus egyház Berliner Missionswerk nevű szervezeténél főállásban dolgozó baptista lelkésznő elvállalta, hogy díjazás nélkül ellátja a gyülekezet lelkészi teendőit. Így 1999 tavaszáig volt, aki nem csak az istentiszteletekkel, hanem a hívők ügyes-bajos dolgaival is foglalkozott.

2000-ben a magyar evangélikus egyház ösztöndíjat nyújtott Molnár Eszter végzős budapesti hallgatónőnek a Humboldt Egyetem teológiai karán, megbízva egyben a berlini gyülekezet lelkészi teendőinek ellátásával is. Két év berlini tartózkodás után Molnár Eszter visszatért Budapestre.

Sikerült azonban 2001 októbere után is állandó lelkészre találniuk a havonta tartott istentiszteletekhez a Hannoverben lakó Borosné Varga Edina személyében. A fiatal és tehetséges lelkésznő ismét hosszabb időre biztosítja az istentiszteletek megtartását, és módot nyújt az istentisztelet utáni együttlét megszervezésére, a kávézás, teázás melletti baráti beszélgetésre, kisebb előadások meghallgatására.

Az istentiszteleteken túl a gyülekezet évente egy közös kirándulást is szervez protestáns és/ vagy magyar vonatkozású helyszínre Berlin környékén.

Az istentiszteletre minden hónap második szombatján, 16.00 órai kezdettel kerül sor. Az úrvacsoraosztás időpontját előre közlik.

Istentiszteletek helye: Grunewald templom kápolnája (Bismarckallee/ Wernerstrasse sarka, bejárat a templom mögött).

A gyülekezet nem bejelentett szervezet, ezért hivatalos vezetőséggel nem rendelkezik. Élén hallgatólagos beleegyezéssel elfogadott, presbitériumként működő szűkebb körű bizottság áll.

 

 


Tagjai:

 

 

 

 

 


Prof. Dr. Balla Bálint

 


Cím: Winklerstrasse, 18/a, D-13469, Berlin, Németország

 


Telefon: 00-49-30-825-84-32

 

 

 

 

 


Pompéry Judit

 


Cím: Zehntwerderweg 41/a, D-13469, Berlin, Németország

 


Telefon: 00-49-30-40-39-77-59

 


Fax: 00-49-30-40-39-77-58

 


E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

 

 

 

 


Dr. Zill Stefan

 


Cím: Kleiststrasse 4/a, D-10787, Berlin, Németország

 


Telefon: 00-49-30-213-49-03