* Szívében él a nemzet

Isten áldását kérem igen fontos tanácskozásukra. Köszönöm a meghívást. Sajnálom, hogy sűrű szakmai elfoglaltságom mellett személyesen nem juthattam el, de a szervezők leleményességét és magas szakmai minőségét dicséri, hogy élőszóban adhatom közre véleményemet. A Nyugat-Európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) tisztségviselőjeként szólok a nagy európai magyar szórvány megmaradásásáról, az itt élő reformátusok öntudatának és hitének megtartásáról. Szempontjaim kialakításában folyamatos négy elnöki cikluson kivül jó két évtizedes tapasztalataim segítettek.

Mi azt kívánjuk, hogy reformátor őseink anyanyelvén tisztelhessük az Urat Európa-szerte és gondoskodni szeretnénk arról, hogy az üdvtörténet küldetésében hozzánk, magyarul beszélő református keresztyénekhez érkezett Urat, utódaink is anyanyelvünkön ismerhessék meg. A rólunk alkotott anyaországi, de bizonyos szempontból az egész Kárpát-medencére jellemző, gyakran téves elképzések nem csak a kommunista ideológiával átitatott nevelés és beidegződés öröksége, hanem részben a mi felelőségünk is. Meggondolkoztató az a kép, hogy mi, a "szórványok szórványában" korántsem úgy élünk, mint ahogyan azt rólunk "nyugatiakról" a Kárpát-medencében élő testvéreink elképzelték. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez - kimondva, vagy elhallgatva - bizonyos feszültséget okozott a "nyugatiak" és a "Kárpát-medenceiek" közt. Rólunk csupán olyan képet alkothattak, amelyet nem a beavatottak, hanem mások terjesztettek rólunk. Kötelességünk e kép helyesbítése. A keserű valóság az, hogy aligha számíthatunk gondjaik megoldásához szükséges anyagi ill. erkölcsi támogatásra a nyugat-európai egyházi ill. világi közösségektől. A Kárpát-medencei tömbreformátusság szolgálattevői és köztünk a külömbség annyi, hogy ők dolgaikat hivatalból - szerény, de fizetett főállásban végzik - addig mi (tisztes kivétellel) szabadidőnkből, saját zsebünkből és alig létező magánéletünkből áldozunk.

Az anyanyelv megtartására irányuló igyekezetnek tarthatjuk a "szívében élő nemzet" bökmondat magyar alkalmazását. Ravasz Lászlót idézem: "... Igen, nékünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nagyobb mint a történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem fér el a történelemben. Ezt az élő, zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot maga az Alkotó teremtette, sok ezer év finomította, fejlesztette, ápolta, dolgozott rajta az idő, az évszakok járása, természeti és történelmi erők. Lángelmék alkotásaikkal gazdagították, felfedezők kincseiket ide rejtették el, győzelmeikkel ezt szentelték meg. Igazán közös kincsünk: az egyetlen nemzeti vagyon, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek, s csak annak nincs belője semmije, aki maga dobta el magától". Mindamellett, hogy kincstárnokok s így a Világ leggazdagabb népe kívánunk maradni, a református magyarsághoz tartozásunk nem jelenthet korlátot köztünk és felebarátaink: más népek, fajok, vallások és az emberiség között. Most sem egyházi "össznemzetmentésről" kívánok szólani, hanem a szórványban élők jogos szükségéről. Magyar lelkiközösséget nem építhetünk az anyaországi egyházak egyetértése és külmissziós felelőségvállalása nélkül. Úgy érzem, a trianoni elszakított területek (Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, vagy a Felvidék) egyházi vezetői értenek jobban bennünket és egyetértettek úttörő törekvéseinkkel. Ők kilátásba helyezték a testvéri közösség vállalását.

Az Isten útja: a hit -, az alázat - és a szeretet útja, Muraközy Gyula megfogalmazásában. "Ha az Ige szerint járjuk a hit, az alázat és a szeretet útját, jelezzük szűkebb és tágabb környezetünk számára azt az utat, amely az életre visz. A magyar reformátusság egységesen és öntudatosan megszervezve legyen olyan sereg, amely felé jobbról és balról szívesen érkezik kéznyújtás, mert önmagában is elég erős lesz. Ha azonban csak a vezéri kűrt zeng apró seregek élén, a nagy tömegek pedig szétszórtan vagy álomba merülve, vagy más parancsot hallgatva csak statisztika maradnak, ha több oldalról zeng külön-külön a kürtszó, a magyar reformátusság a szervezett tömegeknek ebben a modern felvonulásában hátul marad". Karizmatikus vezetőink voltak és vannak, de a harmadik évezredben nem csúcsoknak kell érintkezniök, hanem a fonalaknak kell egybeszövődniük. Dolgos hétköznapjainkban a mi dolgunk a megmaradás, a megélhetés kimunkálása. Hinnünk kell abban, hogy érdemes magyarként megmaradnunk nem csak a Kárpát-medence földrajzi széttagoltságában megkérdőjelezett haza számára, de a nagyvilág bármely pontján is, ahol tisztességet szerzünk annak az egyetemes - és ebben az értelemben ökuménikus szellemi hazának, amelyet egységes lelki közösségként magyarságunk képvisel. Nemzeti imánkban is azért fohászkodunk, hogy a sok balszerencse, a százados balsors után végre "víg esztendő" köszöntsön reánk. Ez pedig már nem csak azt jelenti, hogy megjósoljuk a jövőt, hanem azt, hogy felelősen meg is alkotjuk! Megmaradni úgy tudunk, ha összetartunk. Most kell dolgoznunk a magyar jövőért, itt, ebben az évezredben: magassabb szintű, új minőségű - felekezetenfelüli összefogással.

* Önmagunkról: mi a NyEMRLSz?

A NyEMRLSz történelmi szerepe és egyedi volta olyannyira rendkívüli, mellyel kitűnik minden más nemzet menekült-, vagy bevándorlóként létesült egyházi szervezete közül. Olyan zsinat-presbiteri elv alapján szerveződő európai keretszervezet, amely a magyar református hagyományok és lelki értékek megőrzésére és továbbvitelére hivatott a nyelvi és felekezeti szórványhelyzetben, nem egyházkerület, nincs lelkészegyesületünk sem, nem vagyunk tagjai a Református Világszövetségnek (World Alliance of Reformed Churches). 1944-ben Ravasz László püspök megbízásából és az Egyetemes konvent egyházjogi folytonosságával (7876/1944 iratcsomó) Nagy Sándor és munkatársai irányításával kezdődött a hőskora. Anglia kivételével országokként megalakították az elsősorban protestáns és ökuménikus alapon működő állandó magyar református egyházi szervezetet, a Szórványban Élő Magyar Református Egyház-at (SzÉMRE). Ennek jogutódja az 1957-ben európai keretszervezetté alakult Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat, amely 1993-ban, nemzetiségi jellegét hangsúlyozva Nyugat-Európai Magyar-nyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat névvel működik. Majd fél évszázadon át szüneteltette kapcsolatait a Kárpát-medence tömbreformátussága hatalom irányította hivatalosaival. A kétoldali lelki vérkeringést 1991-ben helyreállítottuk s 1992-ben először Sárospatakra "tértünk haza gyökereinkhez ". Azóta kétévenként körbelátogatjuk a Kárpát-medence történelmi protestáns egyházait és ott tartjuk rendszeres teológiai konferenciáinkat és Küldöttközgyűléseinket. Gyülekezeti szinten és testületileg testvéri kapcsolatot tartunk Európaszerte az evangélikusokkal - akik 1957-ben Külföldön Élo Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségébe (KÉMELM) tömörülve, velünk - közösen dolgoznak. A nyugateurópai protestáns ökumenikus egység tudatosítása Szolgálatunk és a KÉMELM 1986. óta hat alkalommal közös magyar református és evangélikus nyugateurópai konferenciát tartottunk.

Célunk és feladatunk: a "vallás és vállalás!" a nyugat-európai hatalmas méretű szórványban. Nyolcvanegynéhány városban tartunk magyar protestáns istentiszteletet. Megboldogult elődeink helytálltak, hűséggel, szellemi-lelki-anyagi elkötelezettséggel harcolták "ama nemes harcot", de emberileg teljes magukra hagyatottságban. Mi folytatjuk e harcot a hitért, anyanyelvünkért és magyar önazonosságunkért. Elmondhatjuk, hogy "az Úristen csodálatos kegyelme és gondviselése, hogy még nincsen végünk". Közben beszámolhatunk olyan mérhető eredményekről, amely rendszeres összejöveteleinkben nyilvánúlnak meg; az 1991-es Világtalálkozón való részvételünkről, amikor is alapító tagja lettünk Magyar Reformátusok Világszövetségének (MRVSz). E kezdet után, meghivásunkra 1991-ben a lundi teológiai konferencián elöször láttuk vendégül a Kárpátmedence 10 küldöttét. Az évszázad végén bekövetkezett közép-kelet-európai rendszerváltás után új területi egységekkel gazdagodtunk (Berlin és a balti országok, Prága). Növekedésünkkel azonban gondjaink nem kisebbedtek! A befogadó országok - ahol csak tehették - lerázták magukról és teljesen megszüntették az "menekülteknek" már nem nevezhető magyar ajkú adófizetőik pénzéből visszaszármaztatott csekély anyagi támogatás kötelezettségét. A leépítés következtében sokfelé - Ausztriában, Franciaországban, Dániában, Lettországban és Litvániában - továbbra is megoldatlan a folyamatos magyar szolgálat. Nehéz az magyar lelkészek helyzete Svájcban és a balti országokban. Külön fejezet az egyedüli nyugati magyar gimnázium gondja Németországban. Svédországban, Norvégiában és Finnországban most állunk át az önfenntartásra alapozott magyar szolgálatra, jogot formálva egyházadó szedésére. Igyekezünk megőrizni egyházi és kulturális örökségünket és közösségeinket, a gyülekezetek közötti közvetlen tájékoztatást és a kapcsolattartást. Az "egymást lássátok - halljátok" feladatot kölcsönös tájékoztatással munkáljuk: a gyülekezeti lapokkal, rendszeres levelezéssel és a világhálón 1996 óta levő honlapunk folyamatos frissítésével. Főállásban 40 - 50 magyar református lelkész dolgozik a befogadó országok egyházi ellátmányának keretében, de csak jó tucatnyi végez magyar szolgálatot, gyakran önként és díjmentesen. Tisztes kivételt képviselnek az angliai illetve. hollandiai magyar reformátusok, akik önfentartók sanyarú körülmények között. A "kelet-európai - nyugat-európai" politikai elhatárolás folyamatosan elmosódik. A két protestáns egyházi szervezet (NyEMRLSz és KÉMELM) túlnőtte Nyugat-Európa földrajzi határát: Prága Középeurópa, Skandinávia és a Baltikum külön földrajzi egységként beletartoznak.

* Európa magyarságáról
Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, a Skandináv és a Balti- államokban felbecsülhetőleg negyed millió magyar él. Közülük mintegy 100.000 a református, de legfeljebb 5-10 százalékát tarthatjuk magyar gyülekezeteinkhez tartozónak. Mindenfelé törtet a megállíthatatlan elvilágosodási folyamat. A múlt század kilencvenes éveiben bekövetkezett közép-kelet-európai történelmi fordulat megfelelő politikai értékelésével a nyugatra sodródott magyarok helyzetét is megváltoztatja. Európában egyre több a kurd, az etióp, az afgán, a szomáliai, a délszláv, stb. és sorra épülnek a nem keresztyén központok - a mecsetek. Meglepően sok lengyel él az európai országokban, a katolikus egyház plébániáin kivétel nélkül mindenütt van lengyel plébános.

Gyülekezeteink törzsgárdája ma már nem "emigráns" - menekültekből áll. Lassan elfogynak az 56-os menekültek. Leszármazottjaik már alig tartanak velünk. Vegyesházasságban élnek, többnyelvűek. A mai vezetőszerepet vállaló törzsgárda a nyolcvanas évek erdélyi menekülőiből áll. Az erdélyiek "kirajzását" a lényegesen kisebb nagyságrendű jugoszláviai magyarok követték. Külön csoportot képviselnek a külföldön gyermekvigyázást vállaló "au pair" fiatalok, akik egy évig ha kitartanak gyülekezeti közösségeinkben. Növekszik a hosszabb-rövidebb ideig közöttünk tartózkodó műszaki fiatalok ill. egyetemi továbbképzésre érkezők száma is. Ők a nemzetközi nagy cégek vonzásában meghatározott feladatkör ellátására érkeznek. Nincs vallásos hátterük - ha van, akkor pedig hiányos. Az állandó jelleggel itt élőkhöz nem kötődnek, egyházi és egyesületi rendezvényeinken csak véletlenszerűen bukkannak fel. Interneten tartják a kapcsolatot egymással, az otthoniakkal és csak elvétve velünk, de anyanyelvi óvodai foglalkozásaink zömét ők adják.

* Önállósodás kényszerből: újabb gondok tömkelege és úttörő feladat?

Sok jóindulatú ember összefogásával és a KÉMELM-mel közösen, a megoldást egyfajta protestáns lelkigodozó szolgálat körvonalazásával reméltük megtalálni. Önazonosságunk fenntartásával ebbe beletartozhatnak a nagy szétszórtságban élő reformátusok, evangélikusok, unitáriusok és szabadegyháziak. A megmaradásukért görcsösen küzdők felekezeti öntudatuk feladásának félelme miatt ez a kísérletünk is sajnálatosan újabb megosztottsághoz vezethet. Átmenetileg megoldást jelenthet az a pénz, amit tagjaink egyházfenntartási járulék címén összegyűjthetnek. Tovább élhetnek gyülekezeteink, ha atyánkfiai nem csak lelkesedésüketajánlják fel, de a "zabukat is!" De az ilyen kényszerűségből sokfelé felbukkanó önállóság aligha kecsegtet hosszú távú kilátással és rengeteg újabb gondot okoz. Példaként az ecclesiologiai és ordinátióis zavarokat említeném. Az önfenntartásra átálló gyülekezeti közösségek nem engedhetik meg maguknak - sőt nem is kívánják megengedni, hogy az általuk eltartott pásztor "másokat" is ellásson. Más: kereszteléskor már előfordult, hogy a magyarnyelvű istentiszteleten aktívan közreműködő helyi lelkész nem anyakönyvezhette a megkereszteltet. Mi sem, mert nincs anyakönyvünk. S mi történik ilyenkor? Legközelebb már nem is a magyar gyülekezetben kereszteltetnek, hiszen annak még nyoma sem marad. Annak pedig, hogy nincs anyakönyvünk nem technikai akadályozottság az oka, hanem dogmatikai. Melyik egyházi szervezet - vezethet anyakönyvet, ki nyithatja azt meg, ki írhat abba hivatalosan, mit jegyezhet abba be? És így tovább. Az önnállósodás gyakorlati kérdéseit megnyugtatóan minnél előbb rendeznünk kell. Reménységünk, hogy még egy darabig nem hal ki ajkunkról a magyar szó, az édes anyanyelven elmondható ima, hitvallás még él, annak ellenére, hogy lelkészeink elhunytával, vagy elköltözésével pásztor nélkül maradtak elöregedő és sorvadó gyülekezeteink. Honnan várhatunk segítséget? Mire megyünk önsegélyezésünkkel? Mit kérünk és várunk fentről?

* Miben látjuk a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsisnata feladatát

Az új lehetőségekkel kevésbé hagyományos megoldások keresésére - egyfajta úttörőszerep vállalására kényszerültünk. A Kárpát-medencei protestáns egyházaknak már van működőképes fóruma, de nincs gyülekezeti közössége. Gondjainkkal előhozakodtunk két olyan átfogó jellegű református szervezetnél, amelyet a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata MRETZs és a MRVSz képvisel. Ahhoz, hogy küldetésünket együtt és egyetemesen élhessük meg, e két szervezet jövője a diaspora életében szükségszerűen bekövetkezendő keresztyén paradigmaváltás folyamatos megvalósítása lehet. Elképzelhetőnek tartanám, hogy párhuzamosan jegyeznők Európában és "otthon" a kereszteléseket, temetéseket, konfirmációt, esketés. Szabad legyen - in concreto - javasolnom, hogy a Zsinat vállalja fel elsősorban a lelkészi utánpótlás megoldását az európai szórványban élő testvérei számára. Állapodjék meg teológailag, egyházpolitikailag, minden ecclesiologiai és emberi kötöttség nélkül az Ökuménikus Tanács tagjaival, melyik felekezet és melyik egyházkerület vállalja el az "otthon" jelzőjét és haladéktalanul lásson munkához. Gondjaink megoldása meggondolt és azonali cselekvést ígényel. Ha a mamutszervezetek egymásra várnak, beleragadnak a múltba, és mi tovább veszünk. Ígéretes, hogy elvileg korlátlanul, teljesen szabadon és közvetlenül tarthatunk egymással kapcsolatot.. Ez persze önmagban nem helyettesíti, nem váltja ki az anyaegyház kívánatos felelősségvállalását, de egyfajta kapaszkodót adhat addig is, amig valami e téren kialakul.

* Boldogulásunnk módja: kihívás, vagy küldetés a harmadik évezredben?

Mi tehát a magyar érdek? Az, hogy az erők összeadódjanak! Nekem ez teljesen természetes! A jóakaratú emberek többségének is ezt kell, hogy jelentse! Tisztességes őszinteséggel hozzájárulni a félreértések és gondok tisztázásához. Amikor egymás ellen fordulunk, szétforgácsolódnak erőink. Most itt van a történelmi lehetőség, hogy egy irányba forduljunk. A harmadik évezred kezdetén munkálkodni azt jelenti, hogy szembenézünk minden veszéllyel és reménységgel, amit a most következő évezred hoz. Az a dolgunk, hogy felmutassuk Krisztust! Megszólaltassuk azokat az embereket, akik magyarul építő gondolatokkal próbálnak közelíteni ehhez a feladathoz. Benedek Elek szavaival élve, "mindegy, akárki csinálja meg, fő hogy dolgozzanak". Egyetlen dolog számit: megtartani és gyarapítani a nemzetet és biztonságunkat, hogy senki ne érezze magát veszélyben. A fő cél nem lehet más, mint megmaradni Nem politizálok, hanem ezen vágyak gyümölcstermő fáját kívánom gondozni. Ehhez keresek - nem a szembenálláshoz - alkotótársakat. Nékünk aligha lehet nemesebb küldetésünk, mint a sokfelöl megnyilatkozó, kitünő és felelős elképzeléseket összefogni és kimunkálni. Vázoljuk fel cselekvési naptárunkat és tervezzünk félelem nélkül. Folytassuk a harmadik évezredben is azt a szolgálatot, amelyet hitvalló elődeink elkezdtek. Ebből az irányból közelítsünk teendőink felé, ne panaszoljuk, hogy milyen szorongatott helyzetben vagyunk. Bár ez a megközelítési mód is indokolt, mert beszélnünk kell arról is, hogy fogyunk és pusztulunk. De azt is látnunk kell, hogy önazonosságunk erősödik. Ez történik nálunk, a nyáj maradéka esetében. A hűségesek esetében a megpróbált egyház hite mindig felragyog. Ezért történhetett, hogy a leszakított erdélyi egyház bizonyos szempontból jobban meg őrizte népét és egyházát a megpróbáltatásban mint az anyaországi testvéreink. Kisebbségben - és tegyem hozzá, szórványhelyzetben - a protestáló hit létjogosultsága még inkább megvan a magyar reformátusságban, küldetéstudata az általános keresztyén küldetés része. Össze kell fognunk az egyházi és közéleti ökuménia keretében. Egyesíteni kell erőinket, hogy nemzetünk szolgálatában és Isten nagyobb dicsőségére betölthessük hivatásunkat. Teljességében bár elérhetetlen, mégis szolgálatunkban az előttünk kitűzött cél minőségi néppé formálja népünket az evangéliummal. Hitben, kultúrában, tudásban, civilizációban egyaránt evangélium szerinti minőséget kell akarnunk. Ez a viszonyulás igehirdetésünk sarokköve is. Ezért nem cserélhető fel az Ige hirdetése üres nemzeti frázisok puffogtatásával.

* Nemzeti testben gondolkodó ökumenikus testvéri közösség

Nemzetünket az évszázadok folyamán, az anyaországban, de különösképpen a kisebbségi sorsban az egyház tartotta meg öntudatában. És nyelvében az anyanyelvi igehirdetés volt megtartója. Könnyen előáll a kísértés: nemzeti igehirdetésre van szükségünk. Innen már csak egy lépésre van az evangélium felcserélése a nacionalista eszmékkel. Ennek a következménye nemcsak az Ige meghamisítása, de népünk megrablása is lenne. Mert az Igével népünket Isten közelségébe kapcsoljuk. A minden ember feletti Igéből olyan energiát kapunk, ami erőt ad ahhoz, hogy a kárpát-medencei kisebbségi-, és európai szórványsorsban is megmaradjunk. Ha a református egyház az Ige egyháza, akkor benne nem tűnik el nemzeti mivoltunk, etnikai hovatartozásunk, de átminősül. Nem a nemzeti eszmékre építünk, nem magyarságunk lesz az alap, amely szerint az Igét a magunk képére, és hasonlatosságára igazítjuk, felöltöztetetjük nemzeti gondolatainkat a vallás színébe és ruháiba, hanem hányatott és megtiport nemzetünket ráépítjük az egyetlen biztos alapra, Jézus Krisztusra.

Azt hiszem egyetértünk abban, hogy Krisztus egyháza térben és időben összetartozik. A Kárpát-medencén kivüli - európai református illetőleg egyetemes keresztyén szórványmagyarság önazonosságának megtartása az egymásért való közös felelősségünktől függ. Az ökuméne számomra nem ütköző, hanem híd. Ezt a közösséget nékünk küldetéstudatból kell művelnünk. Az ökumenikus keresztyén ellenáll minden öncélú felekezetieskedésnek és újra és újra ellenáll minden bokamély felekezetköziségnek is. De kitartóan ápolja az egyház egyetlen voltának eszméjét, jól tudva, hogy egészséges ökumenicitásról csak ott lehet szó, ahol a felekezetek is Pál apostol jól ismert szavait tekintik alapvető életelvüknek: "Mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben"(2 Kor 4,11). Itt többről van szó, mint puszta felekezetközi együttműködésről. Mindaddig a legjobb indulatú együttmunkálkodás i sekélyes marad, amig fel nem ismerjük azt, hogy benne és általa Krisztusnak kell növekednie. Nekünk pedig, az egyéneknek, most egyúttal felekezeteknek és szervezeteknek is, alább kell szállnunk. És ennek újra meg kell történnie, amig csak meg nem tanuljuk, hogy Krisztust nem lehet részekre osztani. Sorskérdésnek tartom a magyar szórvány lelkigondozásának megoldását, egyetemes magyar ügynek, közös felelősségünknek, amelyet átfogóan és sürgősen rendeznünk kell.

Dolgozzuk ki terveinket és terjesszük megvalósításra közösségeink elé. Álljunk élére annak az úttörő munkának, amely a magyar szórvány megmaradását ökuménikus egyházi keretben biztosíthatná. Helyzetelemző tanácskozás színhelye lehet most Esztergom, hogy államközi, diplomáciai szintre emelje a megoldásra váró kérdéseket, amelyeket a mindenkori magyar államvezetés - költségvetési elkötelezettségel is - megoldandó politikai feladatainak kell, hogy tekintsen.