Hazatért Megváltójához a Soli Deo Gloria nemzedék egykori lelkes tagja
Kiss Szabolcs, nyug. ref. lelkész

(*Debrecen, 1928. július 22 - †Meránó (Olaszország) 2003. január 21)
”Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd és minden nyelv Istent magasztalja”
(Róma 14,11)

Kiss Szabolcs olyan református családból származott, ahol négy nemzedéken át az elsőszülött hagyományosan lelkész lett, de az életét meghatározó hatások Karcagon, a református gimnázium diákjaként érték. Széleskörű humán műveltségét - a görög-latin irodalomtól a Nyugat-költőkig - a klasszikus hagyományokat tisztelő és közvetítő iskola magas szellemi színvonala alapozta meg. Az iskolában működő Soli Deo Glória (SDG) középiskolás "kollégium" ugyanakkor a tiszta kálvini szellemiségű, a személyes kegyességre és a munkaközpontú, közéleti feladatvállalásra és felelősségre egyaránt súlyt fektető lelkisége ihlette meg. Már középiskolás korában rendszeresen részt vett az SDG budapesti virágvasárnapi, szárszói és a felvidéki szilicei (ma Szlovákia) középiskolás konferenciákon. A háborút követő évek ébredési hulláma valamint a személyes hitrejutása együtt határozták meg pályaválasztását. Ebben Pap Béla - akkori karcagi lelkész, a későbbi politikai mártír és az SDG "nagy öregjei" (többek közt Papp László – egy éve elhúnyt ócsai lelkész és a most 92 esztendős Hegyaljai György, Pánczél Tivadar, Molnár Miklós) bizonyosan közrejátszottak. Teológus korában beépült az SDG középiskolás munkájába, majd Papp László barátjával együtt - az SDG középiskolás "titkára" – élmunkása lett. Az ébredés ideje alatt a 40-es végén, országosan közismertté vált karizmatikus személyisége a középiskolás diákság körében. Több mint félévszázad után is, sokan ma is szinte szó szerint emlékeznek "szereplésére" az SDG 1949-es virágvasárnapi konferenciáján, amikor több ezres diák-tömeg előtt Jézus perét – a vád és védelem formájában - Papp Lászlóval együtt dialektikusan dramatizálva adta elő. Sok ifjú jövőjét életformáló hatással látta így el.

A hittudományi egyetemet 1952-ben végezte el, de az akkora már "ki”-szolgálóvá vált református egyház vezetősége meggátolta lelkészi elhelyezkedését, mert az ifjúságot mozgósítani tudó egyén karizmája - korabeli kifejezéssel élve - "társdalmilag veszélyes" volt. A kenyérkereseti kényszer és friss házasként a családi körülményei már csak siettették elszakadását a hivatalos egyházi szolgálattól. Lelkészi oklevéllel évtizedeken át kemény munkát végzett "átképzős" hegesztő- ill. lakatosként, majd teniszpályagondozó lett. Amikor már emberközelibb munkára vágyott, később mentőápoló, majd a Mentőszolgálat irányítóközpontjának "diszpécsere" volt.

Egyházához (a Pasaréten Joó Sándor gyülekezetéhez) tartozása és hívatástudata ezalatt sem gyengült. Soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer majd lelkészként szolgálhasson. Harmadik "előre megfontolt" kísérlete 1972-ben sikerrel járt és családjával (két gyermek) együtt hagyta el az országot. Németországban telepedett meg, először hajógyári fizikai munkásként dolgozott, amíg a hívő gyárigazgató felfigyelt Szabolcs környezetére gyakorolt "szocializáló" hatására, műveltségére és képzettségére. Visszasegítette a lelkészi pályára, amelyet lélekben, a legnehezebb évtizedek alatt sem adott fel..Wuppertalban német lelkészi vizsga után végül is 1973-ban a Rajnamenti Uniált Evangéliumi Egyház lelkészévé szentelte és nyugdijazásáig még 11 évet szolgált S:t Goarban ill Koblenzben. Gyülekezete ifjúságából hárman váltak lelkésszé. Lelkesen bekapcsolódott a nyugateurópai magyar munkába is: a Nyugateurópai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia évenkénti folyamatos nagyheti rendezvényeinek oszlopos tagja volt, a szórványreformátusok gondozása szívügye volt és többször járt evangélizációs köruton Svédországban is. Nyugdíjas éveit az olaszországi Déltirolban élte, a kétnyelvű (német és olasz) közigazgatású Meranoban. Ott is besegített a németajkú ev-ref gyülekezet gondozásába. Ötvenedik házassági evfordulóját Ágotával 2001 tavaszán ünnepelte. Ravatalánál a helyi gyülekezet állt családtagjaival együtt és kísérték el utolsó útjára a saját választotta sírhelyig.

Amikor áldott emlékű személyiségére és párját ritkító életútjára emlékezünk, Urunk vígasztalását kérjük ittmaradt szeretteinek,

A NyEMRLSz
(Összeállította az elhúnyt özvegye és Dr Döbrössy Lajos közlése alapján
Dr Békássy N Albert)