Beszélgetés Tóbiás Attilával, a prágai magyar református gyülekezet első lelkészével (1997-2007)

Teljes anyag: PDF

Nagyjából két éve hagytátok el Prágát, hogy vagytok?

Köszönjük szépen, jól vagyunk. Élünk at Úr kegyelméből es dolgozunk az Ő segítségével.

Hogy telt el a két év az USA-ban? (az előző beszámolótokban nagyjából írtál arról, hogy milyen ott, mik a különbségek. Akkor még frissek voltak a tapasztalatok...)

Nehéz volna betömöríteni néhány sorba az elmúlt (most már) több, mint két évet. De talán ha kiemelnék egy-két dolgot. A legutóbbi (riportban való) beszélgetésünk óta, 10 hónapon keresztül szolgáltam egy eredetileg magyar, de ma már gyakorlatilag angol nyelvű gyülekezetben, mindkét nyelven, próbálva megtartani a magyarságot. A gyülekezet nem volt nagy, de nekem jó gyakorlat volt, az addig számomra idegen angol nyelvű munkára. Még ma is furcsa, s talán soha nem lesz az „Our Father” azaz „Mi Atyánk” angol szövege az enyém, de bizonyára ez így is van rendjén.

Voltak otthon furának tűnő „szertartások”, de ehhez hozzá kell szokni. Az itteni emberek, beleértve a magyarokat is sok mindent másképp, sőt gyökeresen másképp látnak, mint az otthoniak - s hogy másat ne említsek – itt van például a temetés. Otthon szomorkodnak, búsulnak és sírnak keservesen az emberek a temetéseken, itt a temetés sokkal inkább arról szól, hogy megemlékezünk az elhunytról, hálát adunk az életéért itt a földön, s reményteljesen tekintünk a jövőbe, az örök élet ígérete szerint. Ki-ki döntse el, melyik áll közelebb a Biblia tanításához.

Kapuk nyílnak meg, lehetőségek. És panasz szó ne essék, van mit csinálnunk. 10 hónapos szolgálat után (Carteret, NJ) hívtak meg a hozzánk sokkal közelebb lévő Wallingford-i gyülekezetbe. A szolgálat itt is kétnyelvű, ás hála az Istennek teljesen ellentétes az átlag amerikai-magyar gyülekezettel. Itt ugyanis növekszik, gyarapodik a magyar „rész”. Együtt dolgozunk a Wallingford-i Magyar Klubbal (http://hccwallingford.org), sok közös rendezvényünk van.

Épp a március 15-i megemlékezésen beszéltünk arról, hogy mennyivel több magyar rendezvényben van részünk, mint Prágában, pedig ott sem volt (abban az időben) kevés.

Nincs olyan hét, hétvége, hogy ne köszönthetnénk egy-egy irodalmárt, történészt, színészt, vagy akár filharmonikus zenekart, a cigányzenét, vagy mai magyar könnyűzenét ne is említsek. (volt: 8kor színház, Újévi koncert, Székely-bál, lesz: Ismerős Arcok, Republic és még sorolhatnám)

Mennyire érzitek otthon Magatokat ott? Van honvágyatok? Mi a legnagyobb különbség a Csehországi és az USA-i környezet között?

Részben válaszoltam az előző kérdésben. De: van ebben az országban valami (a sok negatívum ellenére is), ami valahogy itt tartja az embereket. Vannak barátaink, akik életek itt 5-10 éven keresztül, majd visszaköltöztek a jó öreg Európába, s most újra visszajöttek. Senki nem tudja igazán miért, hisz ha papírra vetnénk az ellene ill. a mellette szóló érveket, bizonyára az „innen el” kerülne ki győztesen. A gyakorlat mégis épp az ellenkezője.

Itt vagyunk már harmadik éve, s egyre inkább itthon érezzük magunkat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem vágyunk haza. Vagy, hogy nem hiányoznának az otthoni, prágai barátok, volt gyülekezeti tagok, jó ismerősök.

Milyen két év távlatából visszanézi 10 év prágai szolgálatra?

Sokkal tisztábban látom a dolgokat. Bár utólag mindenki bölcsebb.

...de ugye nem sérelemként élitek meg?!...
Nos hát, az idő mindent megszépít, az benne a jó, ... de milyen sérelemre gondolsz?

Milyennek látod messziről a gyülekezetet?

Szeretettel gondolok vissza, voltak szép, ragyogó napjaink együtt, és természetesen voltak borús napok is, tagadhatatlan. De hiszem, hogy ahogyan én tanultam abból a 10 évből, úgy a gyülekezet is levonta a következtetéseket. Mi az amit eddig csináltunk, s hogy azt hogyan csináltuk. Kedvesek-e az Úrnak a mi napjaink, vagy ...

Az elmúlt héten volt alkalmam előadást tartani a Connecticut-i Irodalmi Körben „Az élet értelme” címmel. De nem szeretném magamat idézni. Mégis azt mondanám egészen röviden, hogy az amit életünk folyamán véghezviszünk, arról csak később derül ki, hogy volt-e értelme, vagy nem. Egy bizonyos, hogy ha nem szeretettel tesszük azt, amit teszünk, akkor annak nem sok értelme van. S a jövőben sem lesz.

Remélem nem voltam nagyon elvont, elméleti. Csak azt szerettem volna mondani, hogy SZERETET NÉLKÜL NEM MEGY, akarhatunk előrelépéseket a gyülekezetben, találhatunk ki újabbnál-újabb aktivitásokat, de ha nem szeretettel tesszük, ... „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok ...” (1.Kor.13).

Eszembe jutnak a szalonnasütések, az ifi alkalmak, amikor egymás nézetei által is növekedhettünk lélekben. De gyakran dondolok az istentiszteletek utáni ücsörgésekre is az ifi tagjaival. A „Benedikt” vendéglőben tudták, hogy ha vasárnap délután, akkor jönnek a magyarok. Hiányoznak a beszélgetések!

Amióta elmentetek, a kóruson kívül gyakorlatilag nincs IFI Prágában.
Vannak fiatal gyülekezeti tagok az amerikai gyülekezetetekben?

Ez bizony szomorú és sajnálatos. Higgyétek el, a mi tanítványságunknak nincs sok értelme, ha csak elméletben, szóban gyakoroljuk a hitünket. Fontosak és elengedhetetlenek az istentiszteletek. Fontosak az énekpróbák, meg merném kockáztatni, hogy fontosabbak, mint a fellépések. De legalább olyan fontos az, hogy legyenek közös élményeink a hétköznapokból is, mert hihetetlenül összekovácsolják a csapatot. Egy sütögetés után az sem számított, ha piszkosan, szalonnazsírral összecsepegtetetten, hagymától „illatozóan” szálltunk fel a villamosra. Meg az sem, hogy „Paliék már a Barrandov-i hídnál járnak” J

Magyar kisebbségi gyülekezetben szolgálsz, új tapasztalatokat gyűjtöttél... Milyen tanácsaid lennének a számunkra?

Ez igaz, kisebbségben vagyunk itt, de egészen más kisebbségben mint az európai kisebbségek. Ezt talán csak az érti, aki élt márt itt. Újak és másak a tapasztalatok. Amint az előbb már kifejtettem, akármennyire is elcsépeltnek és régimódinak hangzik a 21. században, SZERESSÉTEK EGYMÁST így, ahogy most olvassátok, szó szerint, mert ennyi elég. Ezt a nagy parancsot én itt értettem meg igazán. „All You need is Love”

Mik a terveitek? Szeretnétek visszatérni Prágába? Ft. Fazekas László anno Téged is lehetőségként említett - nem határolódott el Tőled, ugyanakkor lépéseket vár Tőled. Számolsz a SzRKE-vel?

Ezt a két kérdés összevonnám, mielőtt elbúcsúzok tőletek. Mik a terveink? Az emberek jönnek, mennek, szolgálati lehetőségek úgyszintén. Egyedül a megbízatás nem változik. Az Úr Isten jól tudja mit miért tesz, s én hiszem azt, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy idővel kiderül, miért is történtek bizonyos dolgok. És hiszem, hogy annak is oka van, hogy mi itt legyünk - ki tudja meddig, és hiszem, hogy a gyülekezetnek is előnyére vált hogy az én szolgálatom után más lelkészeket is megtapasztalhatott. Én úgy érzem sokat tanultam és tanulok minden nap a tegnapból.

Szóval, ember tervez, ...

Nem tudom meddig maradunk ebben a közösségben, nem tudom, mikor szólít az Úr és azt sem, hogy hová vezet az út újra, lehet, hogy Prágába? Nem tudom, de azt igen, hogy teszem a dolgomat, amennyire csak erőmből telik.

Egyfelől minden gondolatunkban benne van, hogy ha itt ennek vége, és ha visszamegyünk Prágába, akkor ... aztán van egy kis szívszúrás, meg torokszorítás, és tudatosítjuk, hogy még itt van dolgunk. S ahogy már mondtam, nem tudjuk meddig.

A SzRKE-ról nem szeretnék szólni, mint ahogyan egyik egyházi vezetésről sem. Nincs is értelme, mert az Isten népe a gyülekezetekben van, kicsikben és nagyokban, ott van dolgunk. Közösségekben lelkeket ápolni, menteni, vezetni.

Azt üzenném végezetül a gyülekezetnek, hogy sokat gondolunk rátok, minden áldott nap. De ti most ott vagytok, mi pedig itt. S mindannyiunknak ott kell helytállni, ahová rendeltettünk.

Dolgozzatok együtt, dolgozzatok szeretettel az új lelkésszel. Előrébb jutni csak összefogással, együttesen lehet.

Az Úr Isten áldjon meg minden gyülekezeti tagot, adjon nektek erőt, de adjon szeretetet mindenek felett.

A mihamarabbi viszontlátás reményében

T.A., 2010-03-22, Wallingford, CT

(A riportot Hlavács Pál állította össze, Megjelent a Prágai Magyar Református Gyülekezet ÜZENET c. kiadványában 2010-03-23)